Életmód

Vádat emeltek a társait felgyújtó hajléktalan ellen

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt vádat emeltek egy férfi ellen, aki a Fővárosi Főügyészség szerint felgyújtotta hajléktalantársai fekhelyét, és ezzel egyikük halálát okozta tavaly novemberben Budapesten.

A főügyészség pénteki közleményében azt írta: a férfi tavaly ősszel ismerte meg a két későbbi sértettet, akik egy IX. kerületi üzlet hátsó részénél lévő beszögellésben szoktak aludni, és felajánlották neki, hogy ő is ott töltheti az éjszakát.

Hajléktalan férfi (MTI Fotó: Balázs Attila)

Hajléktalan férfi (MTI Fotó: Balázs Attila)

A vádlott tavaly november 23-án este is ezen a helyen volt, és alkoholt ivott, majd – a nyomozás során tisztázhatatlan okból és módon – meggyújtotta a két, szintén ittas hajléktalantársa fekhelyét. Az egyik férfi felébredt, és észlelte a tüzet, majd megpróbálta a társát kihúzni az akkorra már lángoló helyről, de ez nem sikerült. A társa ruhája lángra kapott, ez a férfi a testfelszínének csaknem 90 százalékát érintő, negyedfokú égési sérüléseket szenvedett. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az életét azonnali orvosi beavatkozással sem lehetett volna megmenteni. A másik férfi, aki megpróbálta az áldozatot megmenteni, a kezén égett meg.

A Fővárosi Főügyészség a vádlottal szemben különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. A bűncselekmény büntetési tételének felső határa 20 évig terjedő szabadságvesztés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top