Életmód

Megbüntették a 107 éves nénit, mert túl lassan ért vissza autójához

A 107 éves asszony 13 perccel lépte túl a 3 óráig tartó ingyenes parkolást, ezért pedig 25.000 forintnak megfelelő bírságot róttak rá.

107 évesen már nem annyira könnyű a mozgás. Bessie Franworth például alapvetően elég jól tartja magát, de az tény, hogy futással már nem próbálkozik. Az asszony nemrégiben egy szupermarket parkolójába állt, hogy ott a neki is járó mozgássérült helyen kihasználja a három óra ingyenes parkolás lehetőségét.

Amikor az idő lejárt, rokona visszakísérte az autóhoz, és elköszönt Bessie-től. Azt nem is gondolták, hogy néhány nappal később 70 fontos, azaz kábé 25.000 forintos bírság érkezik az idős asszony postaládájába. Kiderült ugyanis, hogy Bessie 13 perccel túllépte a három órát, ezért pedig máris járt neki a bírság.

Az eset Fransworth összes rokonát és ismerősét kiborította, szerintük ugyanis ebben a korban már ott és addig parkolhat az ember, ahol és ameddig csak akar. A 107 éves asszonyt maga az angol királynő köszönti levélben születésnapján 100. életéve beöltése óta, Bessie az egész közösség megbecsült tagja. A bírságot végül törölték, és elnézést kértek az idős hölgytől.

 

TheSun

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top