nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Ismerős, amikor „anya-karácsonyfaként” vágsz bele egy szimpla sétába?

Ismerős, amikor „anya-karácsonyfaként” vágsz bele egy szimpla sétába?

Fanni ismerte az órákon át tartó kínlódást is a szekrény előtt, és ez az, amit simán elfelejthetett, amikor megszületett a kisfia, Patrik. Fanni az anyaság előtti és utáni életébe enged bepillantást.
Barna Fanni
f Ajánlom

Valószínűleg, most arról kellene írnom, hogy miféle anya-karácsonyfaként vágunk bele csak egy szimpla sétába is Patrikkal. Igaz, ami igaz, valóban általában a nem létezőre is akasztok valamit, de számomra ez az új stílus már rutin. Van az a korszak az ember életében, amikor fontosabbá válik, hogy például egy cipő ne ázzon be, mint az, hogy hogy néz ki. Na, meg hogy úgy általában inkább praktikus legyek, mint szép, na ez lennék mostanában én.

Amikor csak tehetem, a levegőn bóklászok a fiammal, persze közben elintézzük, amit el kell, de gyakorlatilag sötétedésig kint vagyunk.  Szóval egy három hónapos gyerekkel a bázis elhagyása mindenképp szervezést igényel. Nincs mese, előre kell gondolkozni, erre legkésőbb az első végigüvöltött bevásárlásnál rájövünk. Patrik például eleinte csak akkor sírt, amikor éppen beléptem a drogériába, amolyan anyás kikapcsolódás gyanánt, és pont addig tartott, ameddig ki nem tettem onnan a lábam. Ebben a konkrét esetben három percig.

A régi én

Emlékszem még a boldogult önmagamra, aki a hóna alá csapott egy boríték táskát, amiben csak a legfontosabbak voltak. Tételesen tehát: bornyitó, rúzs, személyi, némi pénz és a cipzáras zsebben egy hazamenős ezres. Biztos tudjátok, ez az a dugi pénz, amit nem szabad elviszkizni, ez az, ami elég két buszjegyre meg egy mentes vízre az éjszakai buszozáshoz. Bár csak ennyit vittem magammal, a parti előtti készülődés néha tovább tartott, mint maga a buli.

Nálam ez úgy nézett ki, hogy elmentem edzeni, aztán „nagy fürdés” hajmosás, szőrtelenítés, aztán ruhapróba, smink, hajegyenesítés, aztán megint ruhapróba. Aztán ha végre kész volt minden, akkor kiválasztottam a táskát is, és mehetett is a menet. Ha mégsem sikerült a megfelelő ruhát kiválasztani, akkor már otthon megkezdődött az „alapozás”, aztán egyre kevésbé zavartak a plusz kilók, majd a huszadik szett után visszavettem az elsőt, és végre kész voltam. Közben megfogadtam, hogy többet edzek, és kevesebbet bulizom, aztán már lent is voltam a kis közértben egy meg még egy középkategóriás borért.

A mostani én

De ebből is látszik, hogy megöregedtem, mit nosztalgiázok itt. Szóval, ma már a hajam helyett maximum a textilpelenkákat vasalom. Ja, nem azt sem, Patrik születése előtt nagy vágyam volt egy új vasalódeszka. (Ki miről ábrándozik ugye…) Kaptam is egyet, de időközben megszületett Patrik, a vasaló pedig ott áll becsomagolva, és várja az ő nagy napját. Csakhogy közben meggyőztem magam, hogy a mai mosóporok és a főzőmosás: öt csillag, így tehát nincs szükség vasalásra.

Mára már felnőttem, ez biztos, mert bámulatos sebességgel tudok pizsiből indulásra kész anya-gyerek párost alkotni. Nagy segítségemre vannak a rohamcsomagjaim, amikben általában az alapdolgok megtalálhatóak, és csak a legszükségesebbeket kell átpakolászni pl.: telefon, pénztárca, gyerek cumija, friss babavíz… a sor végeláthatatlan.

Van egy táska arra az esetre, ha csak leugrunk a szokásos sétánkra, ez kicsi és praktikus, ez az a fajta, amivel el lehet menni postára, de biztos, hogy nem jön közbe semmi, vagy ha igen, várhat a dolog hazáig. Vagy mondhatnám úgy is, hogy ez az a tipikus női táska, amiről minden pasi azt gondolja, hogy csomó izgalmas dolgot rejt, ám ebben csak egy eldobható pelenka, egy szőlőzsír és befizetésre váró számlák lapulnak.

Van egy nagy „bevásárló” táska, aminek ugyanolyan színe van, mint a babakocsinak, így ez mindig a menetfelszerelés része, állandó helye a babakocsi alsó hálóján van. Ebben van pulcsi, egy zacskó, ha sok mindent vennék, víz nekem, és mindet elnyel, gyakorlatilag ez az én banyatankom modernebb kivitelben egyelőre.

Persze ezzel még nincs vége. Vannak olyan alkalmak, mint a védőnő–háziorvos–babatorna trió. Ezek a programok tovább is eltarthatnak a vártnál, és nagyobb higiéniai felkészültséget igényelnek, mert ugye a gyereket nem teszem le oda, ahova más felülteti koszos cipőben a kis taknyosát. Így ebben a táskámban több váltás textil- és normál pelenka, szappan, kézfertőtlenítő, váltóruha, kis pokróc az ottani tárgyakra és a pelenkázó alá… stb. van.

Egy pillanatra azt hittem, hogy vége van a sornak, de van egy új befutó: a hátizsák. Szerencsére a tizediken lakunk, és külön öröm számomra, hogy a liftet hetekig felújítják, így az új edzéstervembe bekerült a lépcsőzés súlymellénnyel. Vagyis Patrik elől hordozóban, a hátamon a táska a kezemben pedig a bevásárolt mindenféle.

Nem, egyáltalán nem impozáns egy kilométer hosszúságú ronggyal a testemen mászkálni. Ellenben a hordozókendő ergonómiailag mindkettőnk számára tökéletes, így teljes a szett, a csúnya és meleg cipővel. Viszont cuki benne a gyerek, meg imádja, és egyből elalszik, szóval örömmel viszem benne, de ha meglátom a tükörképem egy kirakatban, rögtön úgy érzem magam, mint annak idején a gyapotszedő fekete asszonyok, és nem csak azért, mert a hátsó felem mérete emlékezetet rájuk…

Megosztás Facebookon