Életmód

Nem kaphatta meg első díját a sportoló, mert lány

Elvileg csak csapatversenyben indulhatnak lányok azon a golfversenyen, melyet egyéniben nyert meg egy középiskolás lány.

Emily Nash egy tehetséges amerikai, középiskolás golfozó, aki a kedden megnyerte a közép-massachussettsi, harmadosztályú golfkupát, méghozzá úgy, hogy négy ponttal jobban teljesített, mint a második helyezett. Megérdemelt első díját mégsem vehette át, és nem indulhat az állami középiskolai bajnokságban sem, ugyanis a versenyt hivatalosan fiúknak rendezik. A lányok kizárólag csapatversenyben indulhatnak, egyéniben nem.

A sportoló és edzője állítólag tisztában volt a szabályokkal, mégis úgy döntöttek, hogy indulnak a versenyen.

Az első helyezettnek járó trófeát így a második helyen végzett fiú vehette át, aki felajánlotta azt Emilynek, a lány azonban nem fogadta el.

A verseny igazgatója, Kevin Riordan úgy nyilatkozott: személyesen készíttet egy első helyezettnek járó trófeát a lánynak.

foxnews

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top