„Nálunk a férjem is napi szinten tereget. Mi ezzel a gond?”

Szóval igen, nálunk a férjem is napi szinten tereget, leszedi a ruhákat, bepakol a mosogatógépbe, megterít a vacsorához, és kéthetente kitakarítja az egész lakást… Nem vár érte hálát vagy vállon veregetést, hiszen ez a közös otthonunk, amiért ő is pont ugyanúgy felelősséggel tartozik, mint én, és ez igaz a házimunkára is. Arról pedig nem beszélve, hogy a háztartáson és gyerekeken kívül a munkával töltött időnk is azonos, egy nap nekem is 24 órából áll, ahogyan neki is, egyedül képtelenség is lenne itthon mindent elvégezni.

10 egyszerű tipp, ami megkönnyíti a háztartási munkát

A minap összefutottam egy óvodából ismerős anyukával az egyik hivatalban. Mindketten munkával kapcsolatos ügyeket intéztünk. Hamar kiderült, hogy én is és ő is rugalmasan, otthonról dolgozunk, de bizony néha összecsapnak a fejünk felett a hullámok, és itt jött a sarkalatos kérdés: hogyan oldom meg a háztartást? Mikor csinálom? A sajnos szokványos kérdésre én, a kérdező az ismerősöm számára megdöbbentő választ adtam: „Nálunk heti takarítási beosztás van, egyik héten a férjem, a másikon én vagyok a takarítási felelős.” Meglepett és meghökkent tekintet, de miért is? Manapság itthon még mindig nem megszokott a közös háztartásvezetés, ezért szinte meglepő, hogy ez nem csak a nő dolga. Számtalan tanulmány, kutatás mutatja, hogy valójában hazánkban még mindig az a bevett gyakorlat, hogy a nő viszi a háztartást – persze a háztartást IS, hiszen egy családban általában a férfiak mellett a nők is ugyanúgy dolgoznak.

A szóban forgó párbeszéd úgy folytatódott, hogy én reflexszerűen elkezdtem magyarázni a bizonyítványomat, hogy miért is nem vagyok a világ legrosszabb háziasszonya és szörnyű feleség azért, mert nem vállalom magamra a háztartás összes nyűgét és baját. Annak ellenére kezdtem mentegetőzni, hogy bizony én olyan családban nőttem fel, ahol apukám nem volt rest porszívózni, sőt még a mosógépet is képes önállóan kezelni, sőt továbbmegyek, ezért ráadásul nem borult le soha az egész család a lábai elé. Miért is kellett volna? Mert be tudja kapcsolni a mosógépet? Anya, én és a testvérem is be tudta, be tudja. De már a nagyszüleimnél is a korukat megelőző példát láttam: nagypapám törölgetett, nagymamám mosogatott – és ez csak egyetlen egy példa, amit kiragadtam a több tíz évet felölelő, közös mindennapjaikból. Szóval ilyen gyerekkori példák után nekem kicsit sem fura, hogy dolgozó nőként és férfiként együtt intézzük a gyerekek ügyes-bajos dolgait, és ahogyan a férjem, az apa elmehet egyedül a szülői értekezletre, úgy kitakarítani vagy éppen a mosogatógépbe bepakolni is képes. Bár nekünk ez természetes, és ez nem vita tárgya kettőnk között, mégis a társadalmi „normák” – vagy inkább nevezzük őket rossz beidegződéseknek – arra késztetnek, hogy egy ilyen helyzetben egyből szabadkozzak.

Az eset utáni este kényelmetlenül éreztem magam azért, mert elkezdtem magyarázkodni. Hiszen nekem, mint a női egyenjogúság egyik mindennapi élharcosának, nem kellett volna belemennem ebbe. Akkor még úgy éreztem, a szabadkozásommal kétségbe vontam azt, hogy ez így helyes, hiszen elkezdtem indokokkal, okokkal alátámasztani: 

Aztán, amikor ezt a cikket elkezdtem írni, és újra végiggondoltam ezt az egész történetet, arra jutottam, hogy a leghelyesebb dolog, amit tehettem, hogy érveltem. Sok nő vagy sok nő párja, akiknél nincs egyenlő háztartásimunka-megosztás, lehet, hogy olyan családból jön, ahol nem láttak még csak hasonlóra se példát. Az érveléssel, remélem, sikerült más megvilágításba helyeznem a kérdező számára a háztartási munkát, és kicsit megváltoztatnom a hozzáállását, innen pedig egy lépés a változtatás, a közös munkarend kidolgozása, bevett szokássá tétele – talán a férje is hajlani fog a változtatásra, partner lesz benne.