Életmód

A vérnyomásmérés fontos, és nagyon nem mindegy, hogy mivel csinálod

Előbb vagy utóbb mindenkinek rendetlenkedik a vérnyomása, sokaknak már egészen fiatalon, a szerencsésebbek csak negyven- és ötvenéves koruk felett kezdenek foglalkozni ezzel. A kardiológus vagy belgyógyász általában azt kéri a betegeitől, hogy rendszeresen mérjék otthon is a vérnyomásukat. Igen ám, de hogyan és mivel?

Mivel a szüleim és a testvéreik meg minden barátjuk az egészségügyben dolgozik és dolgozott, ezért nálunk mindenki szakértő vérnyomásmérésben. Anyukámnak évekig csak a hagyományos vérnyomásmérő eredménye volt elfogadható, ő még magának sem volt rest, elővette, pumpált, hallgatózott, és sokatmondóan hümmögött. Aztán eljött az az idő, amikor a kardiológusa rendszeres, naponta többszöri vérnyomásmérésre kötelezte, akkor úgy döntött, hogy oké, halad a korral, megérti az idők szavát, és vett egy csuklóra erősíthető, digitális vérnyomásmérőt. Egy ideig boldogan használta, majd közölte, hogy ez bizony rossz, nem mér rendesen, és újra elővette a manuális mérőt. Az anyukámnak a vérnyomása egyébként hol magas, hol nagyon leesik, szóval elég nehéz gyógyszeresen kezelni és tökéletesre beállítani, mert pont ez az ingadozó vérnyomás a legrosszabb. Szerencsére azoknak a betegeknek, akiknek ezzel kell együtt élniük, általában gyorsan kialakul egyfajta rutinjuk, hogy mikor megy fel vagy esik le a vérnyomásuk. De a jó hír az, hogy azért vannak már megfelelő gyógyszerek!

Érdemes megtanulni a vérnyomásmérés biztos módszerét

Na szóval, megint előkerült a jó vérnyomásmérő kérdése, de most sikerrel pipáltuk ki a feladatot, kompletten, családilag – azt hiszem. Megkérdeztünk jó néhány orvost arról, melyik készülékre esküdnek, és végül azt vettük meg. Ezzel már édesanyám is elégedett volt, többször ellenőrizte a tagadhatatlanul tökéletes manuális mérőjével, és nem csalódott. Azóta mindenki ezt a típust vásárolja, amely egy felkaros, digitális cucc, és az orvosok nagy része is ezt használja a rendelőkben.

Amikor megvan már a megbízható vérnyomásmérő eszköz, akkor azt is ki kell deríteni, hogy milyen időközönként kell megmérni. Akinek működik a gyógyszere, annak is tanácsos havonta egyszer egy „mérős napot” tartania, amikor háromóránként megméri a vérnyomását, és felírja. A felírt adatokat nem szabad eldobni, érdemes megőrizni és megmutatni a belgyógyásznak vagy kardiológusnak, akihez kontrollra mész. Természetesen akkor, ha valamilyen változást vagy rosszullétet érzel, érdemes azonnal mérni, és ezt ismételni, amíg a probléma meg nem szűnik, vagy orvoshoz nem fordulsz. A legtöbbünknek sajnos 40 felett valamikor érdemes beszereznie egy jó vérnyomásmérőt, még akkor is, ha mindent megteszünk az egészségünkért.

  • Ha valaki rendszeresen sportol, akkor 30 éves kora felett mozgás közben is érdemes ellenőriznie a pulzusát, a vérnyomását.
  • Vannak természetes vérnyomáscsökkentő módszerek, gyógyszer előtt érdemes kipróbálni ezeket: mozgás, speciális táplálkozás.
  • Fontos odafigyelni a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére is.

Hogyan fogj neki?

A vérnyomásmérés előtti 30 percben nem szabad dohányozni, koffein-, alkohol-, tein- vagy taurintartalmú italokat fogyasztani. A vérnyomásmérés előtt nyugodt, zaj- és stresszmentes környezetben való ülő helyzet szükséges. A kart szívmagasságba megtámasztva érdemes tartani, akkor lesz a legjobb a mérés.

A szisztolés (a vérnyomásérték első száma, a „per” előtti érték), aztán az ún. diasztolés vérnyomás értéke (a vérnyomásérték második száma, a „per” utáni érték). A harmadik érték a pulzus, ez is fontos.

Mi az ideális vérnyomás?

A szív, agyi és veseszövődményeket megelőzendő a vérnyomás normális értéke általában 140/90 Hgmm alatt kell, hogy legyen. Az európai ajánlás szerint 60 év felett, az amerikai ajánlás szerint 80 év felett a 150-s systolés érték elfogadható, a diasztolésnak 90 alatt kell lennie.

  • Optimális vérnyomásnak nevezzük a 120/80 Hgmm-t nem meghaladó értéket.
  • Emelkedett normális vérnyomás a 130–139 közötti szisztolés és/vagy 85–90 közötti diasztolés érték.

Kóros vérnyomásértékek:

  • I. fokozat, enyhe hypertonia: 140–159 szisztolés és/vagy 90–99 diasztolés.
  • II . fokozat, középsúlyos hypertonia: 160–179 szisztolés és/vagy 100–109 közötti diasztolés
  • III. fokozat, súlyos hypertonia: 180 feletti szisztolés és/vagy 110 feletti diastolés értéknél

Magas vérnyomás: a néma gyilkos

Dr. Benczúr Béla tanácsait érdemes megfogadni, és odafigyelni az egészségünkre!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top