nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Nem hiszem el, hogy húsz éve nincs fodrász, aki értené, milyen frizurát szeretnék

Nem hiszem el, hogy húsz éve nincs fodrász, aki értené, milyen frizurát szeretnék

Komolyan, már lassan húsz éve küzdök a fodrászokkal, hogy végre olyan frizurát csináljanak a fejemen, amilyet szeretnék, de csak nem sikerül.
Olga
Olga
f Ajánlom

Lassan olyan érzésem van, hogy kipróbáltam már Budapest összes fodrászatát, fizettem nagy összegeket olyanoknak, akik híres fodrászként vannak a köztudatban, kértem ajánlásokat ismerősöktől, bementem random fodrászatba, ahol úgy éreztem, talán szerencsém lesz, és kipróbáltam persze a szomszéd utcában azt a fodrászatot is, ahova a fél lakótömb jár, de eddig nem jártam sikerrel. Lehet, hogy a fejemmel van a baj, bár a tükörben nem tűnik torznak, ahogy a hajam sem különleges, inkább erős és sok, mint kevés és vékony szálú. Megérteném, hogy nem tudnak mit kezdeni vele, ha mondjuk kopaszodnék elöl, és közben dús hajkoronát szeretnék, vagy ha a tüsi hajtól várnám el, hogy sűrű hullámokba rendeződjön, de semmi ilyesmit nem akarok.

Teljesen reális és átlagosnak mondható elvárásaim, frizuravágyaim lennének.

Például szerettem volna egy időben szőke melírokat a hajamba, de nem úgy, hogy konkrét sárga csíkok legyenek benne, csak olyan láthatatlan módon, hogy látszódjon a szőkeség, csak ne határozott csíkozással. Tippeljetek, mi lett belőle. Igen, sárga sávokat rajzoltak a hajamba, olyanokat, mintha bicikliutat akartak volna kijelölni velük a fejemen. Alig bírtam utána tükörbe nézni. Szerettem volna bubifrizurát, ami már a hatvanas évek óta trend nagyjából, tehát nem egy újfajta és extravagáns vágás, de ezt sem sikerült összehozni, pedig akkor már a tizenhétezres fodrászhoz mentem, aki azért a tizenhétezerért nem bubit, hanem kleopátrát vágott nekem, alaposan, géppel felnyírva, hogy lehetőleg egy teljes hónapig utáljam a fejemet utána.

Egy jó ideje pedig direkt fotóval megyek. Rákészülök a fodrászra, napokig túrom az internetet, hogy olyan frizurát találjak, ami megközelíti az elképzeléseimet. Mindet aprólékosan, külön mappába rendezve lementem a telefonomra, több szögből is megmutatva a hajat, hogy a lehető legpontosabban meg tudjam mutatni a fodrásznak, mit szeretnék.

Azért teszem ezt, mert arra jutottam, hogy biztos én vagyok a hibás, nem jól írom le szóban, mit akarok, talán az a kifejezés, hogy bubi, nem ugyanazt jelenti nekem, mint a fodrászoknak, vagy az nehezen értelmezhető számukra, hogy „ilyen tépettet szeretnék, amit hátul fel lehet zselézni, de elöl legyen annyira hosszú, hogy az államig érjen.” De sajnos úgy tűnik, a fotó sem segít, épp múlt héten szembesülhettem megint azzal, hogy mindegy, mit mondok, mit mutatok, mit erőlködöm, a hajamból nem az lesz, hanem valami egész más, leginkább olyan semmilyen frizura, amivel hetekig nem tudok mit kezdeni.

És vagyok annyira kis nyuszi, hogy ilyenkor nem szólalok fel, nem mondom azt, hogy nem fizetem ki, nem állok neki keménykedni, mert azt hiszem, biztos én rontottam el, megint nem mondtam jól el, milyen hajat akarok.

Meg egyébként is, a fodrásznál olyan szorongós dolog ülni, rábízni a fejemet valakire, akit nem ismerek, és közben még cseverészni is, mintha régi, jó ismerősök lennénk. Nem vagyunk, és nem is leszünk, mert soha többet nem megyek vissza oda, ahol már egyszer elrontották a frizurámat. Utólag káromkodom magamban, dühöngök, és elhatározom, hogy száradjon le a fejem, ha még egyszer elmegyek fodrászhoz, inkább megnövesztem bokáig a hajamat. Csak aztán eltelik két hónap, a fejem megint vállalhatatlanná válik, megint ellenállhatatlan kényszert érzek, hogy újra megpróbáljam, keresek egy új fodrászt, és minden kezdődik elölről.

Ez megy már húsz éve, és nagyon úgy tűnik, hogy már így is marad az elkövetkező harminc évemben, hacsak nem tanulom ki a szakmát, és kezdem el magamnak vágni a hajamat. Végül is, miért ne, ennél jobban elrontani én sem tudom.

Megosztás Facebookon