nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Majd megkérem a kezed, ha már nem számítasz rá

Majd megkérem a kezed, ha már nem számítasz rá

Egész mostanáig azt hittem, az eljegyzés, ne adj' isten az esküvő az valami olyasmi, ami nekünk, nőknek valahogy lényegesen fontosabb, mint a férfiaknak. Pedig nem. De még mennyire nem.
Avatar
NLCafé
f Ajánlom

Adott egy átlagos péntek este. Pasimmal és a legjobb barátaival üldögélünk egy újonnan nyitott szórakozóhelyen. Iszogatunk, kedélyesen cseverészünk, miközben futjuk az udvariassági köröket, tekintve, hogy már elég régen találkoztunk. Aztán a következő pillanatban, gyakorlatilag a semmiből lecsap a kérdés a pasimnak címezve: „Na, és mikor lesz már az az esküvő? Szeretnénk már végre egy jót bulizni!

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy pasim és köztem régóta téma a házasság. Szerencsére közös platformon vagyunk az ügyben, ami azt jelenti, hogy mindketten szeretnénk, abban viszont, hogy mikor is legyen a dolog, egyáltalán nem. Ő ugyanis valamiért még vár a lánykéréssel. Mikor legutoljára rákérdeztem miért, azt válaszolta, akkor akar majd megkérni, ha nem számítok rá. Csak azért, hogy felejthetetlen legyen.

Szóval így. Tehát várunk. Aztán néhány nappal később egy csajos összeülésen valamiért újra ez volt a téma. Azt hittem, tökegyedül vagyok a „várunk a végtelenségig a megfelelő pillanatra” hozzáállással, de hamar kiderült, hogy egyáltalán nem. A társaságban volt egy lány, akinek a – most már – férje azután, hogy tavaly májusban megvette a gyűrűt, majd egy évet várt az eljegyzéssel. Mint kiderült azért, mert egy olyan pillanatban szerette volna feltenni ezt a kérdést, amikor minden a lehető legtökéletesebb.

És ez még igazából semmi. Mi is rengeteget írtunk olyan srácokról, férfiakról, akik még ennél is jóval több időt invesztáltak csak a rákészülésre. Ott volt például az a lány, aki egy évig hordta a nyakában az eljegyzési gyűrűjét, anélkül, hogy tudott volna róla. A srác, aki egy éven keresztül mindennap megkérte a barátnője kezét úgy, hogy ő nem tudta. És az a hős szerelmes is, aki kitiltatta magát a Metropolitan Művészeti Múzeumból, csak hogy úgy kérhesse meg szerelme kezét, ahogy ő azt elképzelte.

Kicsit olyan ez, mintha az lenne a cél, hogy minél emlékezetesebb, egyedibb, kreatívabb és meghatóbb legyen az az eljegyzés. És kicsit olyan is, mintha ez már fontosabb is lenne, mint a gesztus maga. Pedig mit számít a gigantikus felhajtás, a vírusvideó, a drága gyűrű vagy a tökéletes pillanat hajszolása, ha aztán két év múlva válás a vége. Szerintem nem az a fontos, hogy tökéletes legyen, sokkal fontosabb, hogy őszinte.

Megosztás Facebookon