Életmód

Elolvadsz, ha megtudod, miért feküdt vendége mellé a morcos külsejű fodrász

Sokan követhetnék a kanadai borbély mintáját, aki egészen új szintre emelte a „személyre szabott szolgáltatás” fogalmát.

Emlékszem, mikor kicsi voltam, rettenetesen utáltam fodrászhoz járni. Leginkább azért, mert sokszor és sokat kellett várni arra, hogy végre felszabaduljon a szék, de még inkább azért, mert a legtöbbször úgy éreztem, egyszerűen nem tudom azt csinálni, amit a fodrász kért tőlem: döntsem kicsit balra a fejem; nem, nem jobbra, balra, nem, nem ennyire, csak egy egészen kicsit, most egy kicsit előre…

Még most, felnőtt fejjel is vannak pillanatok, amikor legszívesebben hagynám az egészet a francba, de mostanra már legalább azt sikerült megtanulnom, hogyan üthetem el humorral a szerencsétlenkedésemet. El se tudom képzelni, mindez milyen élmény lehet egy speciális nevelési igényű gyereknek. Az a rengeteg új inger, szín, szag, hang, eszköz. És akkor még egyáltalán nem beszéltünk arról az idegenről, aki jön, és mindenáron csinálni akar veled valamit akkor is, ha te azt nem akarod.

Biztosra veszem, kevés szülő van, aki kiteszi ennek SNI-s gyermekét, és még kevesebb fodrász, aki kellőképp felkészült egy ilyen vendégre. Nos, ez a morózus külsejű kanadai fodrász, aki az aprócska bányászváros, Rouyn-Noranda mellett nyitott üzletet, az egyikük.

Facebook-posztjában elárulja, a fényképen látható vendége, a kis Wyatt és édesanyja a nyitás utáni első héten tértek be hozzá. „Wyatt volt az első SNI-s vendégem, de szerencsére néhány alkalom elég volt, hogy rájöjjek, hogyan férkőzhetek a bizalmába: többek között azzal, hogy meg se próbálom felsőbbrendűnek elővezetni magam előtte”mesélte a borbély.

A férfi hozzátette, ma már bevált módszere van arra az esetre, ha speciális nevelési igényű vendége érkezik. „Azzal kezdjük, hogy egy kicsit beszélgetünk, és közben elszopogatunk egy cukorkát. Aztán körbesétáljuk az üzletet, megnézünk mindent a falon, majd nekilátunk a hajvágásnak, ha kell fekve, a padlón, ha épp úgy kényelmes.

A kanadai férfi elárulta, ezekben a helyzetekben sosem erőlteti az akaratát a vendégeire: „csinálom, amit a gyerkőc szeretne” – mondja, majd hozzáteszi, egy-egy ilyen hajvágás rendszerint egy óránál is tovább tart. „Minden perce megéri.

Olvass még többet a fodrászokról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top