Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Életmód

Erős képek mutatják be, milyen, ha különleges testbe születik az ember

Milyen lehet egy olyan testben élni, amely nem felel meg azoknak a szépségideáloknak, amikre a ma embere mindennél jobban vágyik? Egy fogyatékkal élő fotós megmutatja.

„Az édesanyámtól örököltem a világoskék szemem, dédanyámtól a gömbölyded orrom, dédapámtól a fecsegés képességét, az édesapámtól pedig egy idegrendszeri rendellenességet, amit úgy hívnak, Charcot-Marie-Tooth betegség. Ennek köszönhetem, hogy a világot olyan perspektívából láthatom, ahogy csak kevesen. Gyerekkorom óta kiélezett figyelemmel pásztázom a környezetem, elég egy apró gödör a járdán, egy kis egyenetlenség a burkolaton, és a kellemes séta egy szempillantás alatt katasztrofális esésben végződik” – írja Sophie Klafter a Lens Culture oldalán, ahol azt a sorozatát mutatja be, melynek főszereplői hozzá hasonlóan olyan adottságokkal születtek, amelyek eltérnek azoktól a szépségideáloktól, amelyek a mai embert a sírba kergetik.

„Különleges testi adottságomnak köszönhetem, hogy kialakult bennem a vágy, hogy az emberi test sokféleségét dokumentáljam, amihez a legtökéletesebb eszköz a fényképezőgép. Arra is rájöttem, hogy fotós utazásom tökéletes tárgyával is rendelkezem: önmagammal. A sorozatom első képeit önmagamról készítettem, a munka pedig felért egy terápiával. Kislányként tudtam, más vagyok, mint a többi lány. Számomra ők voltak azok a jómódú gyerekek, akik gazdag apukával és gyönyörű édesanyával rendelkeztek. A településen, ahol laktam (New Yorktól kb. 1 órára), erős volt a rivalizálás, akármerre néztem, mindenütt elegáns táncosokat és kisportolt testű sportolókat láttam. Velük ellentétben én mindig is túlsúlyos és alacsony voltam, ráadásul a vele született betegségem továbbterjedt a karjaim és a lábaim izomzatára is.”

»Self Portrait« című sorozatomat 18 éves koromban készítettem, abban a korban, amikor minden gondolatom a testsúlyom, szexuális kisugárzásom és betegségem előrehaladott állapota körül forgott. Ezekkel a képekkel nemcsak a bennem munkálkodó önkontrollt és bizonytalanságot akartam megmutatni, de azt a vágyamat is, hogy újraírjam az ideális test fogalmát. Azáltal, hogy megmutattam magam a kamerának, megléptem, hogy azt emeljem a magasba, amim van – és ne azt, amim nincs. Ez a fotósorozat lett aztán az ugródeszka azokhoz a portrékhoz, amelyeken azt mutatom meg, milyen egy »tökéletlen« testben élni. Felelősségem ezt megmutatni.”