Életmód

Szerelem négy keréken – Bovier György megtalálta a párját

Bovier Gyurit már nem kell nektek bemutatni, ő az a fiú, aki a balesete ellenére is legtöbbször vidám, tettre kész. Mióta Judittal megismerkedett, boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban él. Mindketten folyamatosan tanulnak egymástól, egymásról és közös terveik vannak.

Nagyjából egy éve ismerkedtek meg egymással, természetesen véletlenszerűen. Judit személyi edző és táplálkozási tanácsadással is foglalkozik. A kezébe került egy cikk Gyuriról, és üzent neki. Sporttal kapcsolatban szeretett volna beszélni vele, majd találkoztak, és kiderült, hogy Gyurinak éppen a táplálkozását kellene rendbe rakni, ezért meg is volt a közös pont, amivel elindult a kapcsolatuk. A konzultációk egyre személyesebb beszélgetésekkel végződtek. Néhány hét után mindketten azt érezték, hogy ez több lesz, mint tanácsadás vagy munkakapcsolat.

A szerelemhez közös célok is kellenek

„Június óta együtt lakunk, és mivel Juditnak van egy 4 éves kisfia is, ezért hármasban élünk. Jól kijövünk a sráccal, megtanultuk egymást kölcsönösen tisztelni, és kialakultak a szerepek. Kezdetben természetesen voltak nehézségek, de ez már a múlté, vannak közös, fiús programjaink, sok időt töltünk együtt. Próbálom nagyon határozottan és következetesen nevelni őt, az anyukájával mindent megbeszélünk, és a szerint cselekszünk, így elmondhatom, hogy minden támogatást megkapok tőle ez ügyben is, hogy mindenki egy családnak tekintse a hármasunkat. Nagy lépés volt az összeköltözés az életemben, hiszen így megváltoztak a hétköznapjaim, de ez az élet rendje, bekövetkezett és örülök neki. Juditék költöztek hozzám, kerestünk egy új ovit, ami közel van az otthonunkhoz, és kialakítottuk a közös szokásainkat. Van tapasztalatom a gyereknevelésben, tanultam a régi hibákból, de jól csak akkor működhet, ha mindketten kivesszük belőle a részünket, és támogatjuk egymást ebben is. Szerencsére nálunk ez megvan. Judit minden szempontból mellettem áll, és ez nagyon jó érzés. Sok a nevetés esténként, ha mindenki otthon van. Megy a Rock&Roll, ahogy mondani szoktuk a kölyökkel” – meséli Gyuri.

kerekesszék Bovier György szerelem

Judit és Gyuri (fotó: Szabó Balázs)

Állítja, azért egészítik ki egymást olyan jól Judittal, mert nagyon hasonlítanak egymásra. „Azt szoktuk mondani: Judit olyan, mint én, csak nőben.” Nem csak a sport iránti szeretetük közös, de több tervük is van a jövőre nézve ebben a témában. Szakemberekkel együtt dolgoznak egy speciális sportprogram kifejlesztésén, amiben sérüléssel élőknek alakítanak ki olyan erőnléti edzés metodikát, mely segíthet egy jobb, könnyebb, aktívabb életet élni az érintetteknek, valamint a személyi edzők is megtanulhatják belőle, hogy viszonyuljanak a sérüléssel élőkhöz.

„Én Xboxozom, ő takarít – persze ez csak vicc”

„Judit pont olyan pörgős, mint én, jár az agya, fejleszti magát, tervei vannak. Reggel általában egy órával korábban kel, mint én, mire felébredek legtöbbször reggelivel vár. Gondoskodó, és egy férfinak ez sokat számít. A főzés legtöbbször az ő reszortja, de időnként én is meglepem egy vacsorával. Szerdán esténként sokáig dolgozik, olyankor az enyém a fektetés, fürdetés és az esti mese. A zuhany alatti játék után – ekkor mindig valami jó zene szól – nyolckor ágyba teszem a gyereket, jön a esti mese, majd meghallgatja a kedvenc dalát, és alvás. Régebben nehezebben engedte el az édesanyját, de mára már simán és mosolyogva tudomásul veszi, hogy anya dolgozik. A nyarat – mint minden kisgyermekes családban – nehezebb volt megoldani, ezért igénybe vettük a nagyszülők segítségét. Jövőre már az én szüleimet is szeretném ebbe bevonni. A húgom most szült, úgyhogy remekül belejönnek majd addigra a nagyszülő szerepbe. Egy közös gyermek még várat magára, rengeteg dolgunk, tervünk, tennivalónk van még, de természetesen beszéltünk már róla, hogy mi lenne, ha…”

Bovier György kerekesszék szerelem nyaralás Nizza

Nyaralás kettesben

Gyuri azt meséli, hogy nagyon lobbanékony, hirtelen, amire egyre jobban igyekszik figyelni, és könnyebbség, hogy Judit ezeket megtanulta már jól kezelni és azt érteni ki belőle, amit valóban kell. „Sokat tanulunk ezekből is, nyugodtabb hozzáállást, türelmet, egymás felé irányított, minőségibb kommunikációt…”

Kőkemény, tabuk nélküli őszinteség

„Nagyon fekete-fehér vagyok, Judit sokkal színesebb. Én tényszerűbb vagyok, ő spirituálisabb. Próbálunk nyitottak lenni egymásra, megérteni a másikat, elfogadni, hogy mások vagyunk és vannak, lesznek dolgok, amiket másként élünk meg, másként érzünk miatta, még ha sok bennünk a hasonlóság, akkor is. Sokat tanulunk egymástól, és ez jó dolog. A kapcsolatunk egyik alappillére a kőkemény, tabuk nélküli őszinteség, még akkor is, ha abban a pillanatban esetleg fájdalmas lehet az igazság, de később profitálunk ebből.

Felszabadító érzés, ha nem kell eltitkolni semmit sem a másik elől, nálunk nincsenek játszmák. Folyamatosan fejlődik a kapcsolatunk.

 

Persze ez kemény meló, de úgy vélem mindképpen megéri, ha együtt tervezünk. Felmerül a kérdés, hogy a kerekesszék gondot okoz-e a kapcsolatban. Nem, sőt, állandóan azon töri a fejét, hogyan segíthetne nekem, hogy a kerekesszékben ülve is a legtöbbet mozogjak. Mondok egy példát, van otthon egy szobabicikliszerű gépem, ami átmozgatja a lábam, nyújtja a szalagokat, izmokat, kimozgatja a bokám, térdem stb. egyfajta rehabilitációs eszköz. Legtöbbször lusta vagyok késő este a napi munkák, edzések, előadások után még elé ülni és használni, de ekkor kapok egy kis biztatást tőle, amivel rávesz, hogy mégis tornáztassam egy kicsit a lábam. Amikor pedig neki nincs kedve edzeni, akkor én kísérem el, és edzünk együtt. Így motiváljuk egymást.”

Friss történet, hogy a minap felhívott azzal, hogy otthon levette a szekrény tetejéről a másik kerekesszékemet, és megpróbálta abban tölteni a délelőttöt, hogy konkrétan érezze, milyen abban ülni, élni, közlekedni, ellátni a napi teendőket. Még azt is kipróbálta, hogyan tud átülni láb használata nélkül a székből az ágyba, vagy milyen nekem a zuhanyszékemben mosakodni. Azt mondta, hogy úgy akar ismerni, mint senki más, és ehhez ezt a részét is ki kell próbálnia az életemnek, hogy tudja, milyen. Szerintem ez végtelenül kedves, szinte megható” – meséli Gyuri.

Bovier György kerekesszék sport edzés szerelem

Mindketten motiválják egymást

Első nyaralásuk ugyan bosszúsággal indult, de végül nagyon jól szórakoztak, Nizzába utaztak kettesben. Aztán a gondosan kiválasztott szállásról a helyszínen derült ki, hogy mégsem akadálymentes, a hosszú levelezések ellenére sem. Nemcsak lépcsők fogadták Gyuriékat a bejáratnál, de a liftbe sem fért be a kerekesszékével.

„Nem ez az első ilyen eset, nagyon dühös vagyok, ha megtörténik. És biztosan nem is az utolsó. Megoldottuk ezt is. Egyébként szerencsénk volt, mert még aznap este találtunk másik szállást, a másik hely árát pedig visszautalták két nap múlva. Bejártuk a Côte d’Azurt, gyönyörű hely és akadálymentes, úgyhogy remekül szórakoztunk.”

 

Bovier György kerekesszék szerelem nyaralás

Elvük a tabuk nélküli feltétlen őszinteség

Bovier György életfilozófiája eddig is az volt, hogy „Egyszer fent, egyszer még feljebb!”, így aztán nem csoda, ha nemcsak magával, hanem a párjával is mindent megtesznek, hogy fejlődjenek és harmóniában éljenek, megoldva az eléjük gördülő magánéleti feladatokat is. Azt kívánjuk, maradjon ez mindig így, irány a csillagos ég!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top