Életmód

Gazdája helyett a papagáj adott le rendelést az Amazonon

Sikerrel adott le rendelést az Amazon hangvezérelt asszisztensén keresztül egy londoni papagáj tulajdonosa hangjának utánozásával.

Buddy, az ötéves, Gabonból származó papagáj egy 10 font (3500 forint) értékű ajándékdoboz-készletet rendelt meg az internetes kereskedőóriás Alexa nevű hangvezérelt rendszerén – írta szerdán a The Sun című brit bulvárlap. A rejtélyes rendeléssel meglepte tulajdonosát, Corienne Pretoriust, aki nyomozni kezdett. Miután kizárta, hogy férje vagy fia rendelte meg a dobozokat, rájött arra, hogy csak Buddy rendelhetett, aki hallotta gazdáját, amint Alexával beszélget.

Amikor rájöttem, nem akartam elhinni, hogy Buddy rendelést adott le” – mondta a brit lapnak a London délkeleti részén élő 39 éves dél-afrikai nő.

Amazon és Alexa (forrás: Amazon)

Az Amazon hangvezérelt asszisztense az Echo nevű eszközön jelent meg 2014-ban. A vezérlőközpont válaszol a neki feltett kérdésekre. A brit lap cikkéhez mellékelt felvétel bemutatja, amint a szürke papagáj Alexa nevét rikoltja, és a kalitkája mellett álló eszközön kék fény gyullad fel, jelezve, hogy Alexa veszi a rendelést. Corienne Pretorius elmondta, hogy négy hónapja van náluk az eszköz, amit nem használnak másra, csak zenehallgatásra vagy az elvégzendő feladatok összeállítására, de soha nem rendeltek semmit a segítségével a kereskedőháztól.

Amikor vasárnap hazajöttem, hallottam, hogy Buddy beszél, de nem értettem igazán, mit mond. Majd hallottam, amint Alexa azt mondja, »elnézést, de nem értettem igazán«. Majd Buddy megismételte, hogy »Alexa«, és még valamit mondott. A gépi hang erre megkérdezte, mit akar rendelni.” Pretorius csak akkor jött rá, mi is történt, amikor megkapta megrendelésének megerősítését.

Nemrég a South Parkban is kifigurázták az Amazon rendszerét és az Alexa-felhasználókat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top