Életmód

Együtt fürdött 9 és 5 éves fiaival – kiborította az internetet a brit tévés

Az Instagramra töltött kép alatt az anyuka számtalan negatív kommentet kapott. Most minden kritikusának egyszerre vágott vissza. Nem is akárhogy!

“Ugye, hogy az anyaság a világ egyik legcsodálatosabb dolga?” – írta Instagramra töltött fotója mellé Stacey Solomon, aki Nagy-Britanniában közismert valóságshow-szereplő. A kétgyerekes anyuka a képet, amin 5 és 9 éves fiaival pózol a fürdőkádban, még anyák napja alkalmából osztotta meg a rajongóival, de arra álmában se gondolt, hogy ilyen sok negatív reakciót kap majd rá.

A rajongók ugyanis egyáltalán nem nézték jó szemmel, hogy az anyuka ilyen “nagy” gyerekeivel együtt fürdőzik. “Ez több szempontból is borzasztóan gáz” – írta egy kommentelő, amire egy másik hozzászóló azzal reagált, hogy a szülőknek fel kellene fogniuk, hogy egy ponton túl már egyáltalán nem normális a “közös fürdő, sőt!

Solomon akkor még nem reagált a felháborodott kommentekre, inkább kivárt, hogy most, hónapokkal később egyszerre szóljon vissza mindenkinek. A tévés egy népszerű talkshowban beszélt az együtt fürdésről, amit egyébként teljesen normálisnak tart, majd hozzátette, szerinte azoknak van baj a fejével, akik ebben bármi perverz dolgot látnak.

“A mi otthonunkban ez egy tökéletesen megszokott és normális dolog. Mint másoknál az, hogy vacsora után esti mesét olvasnak a gyerekeiknek. A közös fürdő nálunk a nap fontos és kiemelt része, mi így szocializálódunk” – mondja az anya, akire elmondása szerint kilencéves kisfia néha rá szokott szólni, hogy takarja el magát habfürdővel.

“Ha néhány év múlva az fogja kérni, hogy egyedül fürödhessen, meg fogom érteni, és tiszteletben fogom tartani a kérését. Addig is, nekünk ez a mindennapok része. Szomorú és sajnálni való, hogy néhány ember a karosszékében üldögélve undorítónak és gusztustalannak bélyegez valami igazán bensőséges dolgot.”

Olvass még többet a fürdésről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top