Életmód

Bolygóvédőket keres a NASA

Bolygóvédő állást hirdetett az amerikai űrkutatási hivatal (NASA): a felügyelőknek az idegenektől kell megóvniuk a Földet.

NASA álláshirdetésében olyan szakembereket keresnek, akik Planetary Protection Officerként megakadályozzák, hogy idegen elemek szennyezzék a Földet.

A felhívás valódi, a USAJobs, az amerikai kormány hivatalos online felületén jelent meg, ahol szövetségi hivatalok és szervezetek hirdetnek állásokat.

Bolygóvédőket keres a NASA

A jelöltektől elvárják, hogy “haladó szintű bolygóvédelmi ismeretekkel rendelkezzenek”, legyen tapasztalatuk “űrprogramok tervezésében és kivitelezésében”, mivel a feladat a “világűr emberek és robotok végezte felfedezéséből származó biológiai szennyezés megakadályozása” lesz.

A pályázókat kiemelkedő fizetéssel kecsegteti a NASA: évente 124 ezer és 187 ezer dollár (31,7 millió – 47,8 millió forint) között kereshet, akit felvesznek.

A szerződéseket három évre kötik, amelyet további két évvel hosszabbíthatnak meg. A pályázók augusztus közepéig jelentkezhetnek.

Bolygóvédőket keres a NASA

A BBC szerint az ötlet nem új, már az ENSZ 1967-ben aláírt űrhajózási egyezménye tartalmazza a felhívást, hogy az űrhajókat indító országok akadályozzák meg a földi űrszennyezést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top