Életmód

Vadlovak tartanak rettegésben több alföldi tanyát

Vadlovak róják a pusztát Fülöpjakab és Jakabszállás közt élelem után kutatva, miközben tanyákra törnek be, és már a közlekedőket is veszélyeztetik. A lovak között felütötte már fejét a beltenyészet is, így a ménesben egyre több a vak és a beteg állat, ami egy országos járványt is magában rejthet.

Nagyjából harminc elvadult ló járja a pusztát Jakabszállás és Fülöpjakab között, a ménest a környékbeliek jól ismerik, tartanak is tőlük. A lovak gazdájától korábban már elszállítottak 13 lovat és egy szamarat, ám a szabadban maradó közel húsz állattal még a profi lovasok sem bírtak. A Baonnak a környék tanyatulajdonosai elmondták, hogy a lovak betörnek a portáikra, és kárt okoznak a gazdaságban.

A helyi jegyző a lovak tulajdonosát arra kötelezte, hogy lovai számát két hónapon belül 10-re csökkentse, és hogy akadályozza meg az állatok szökését. A környékbeliek szerint felelőtlen szomszédjuk ugyan kihúzott egy villanypásztort a birtoka köré, de mivel nincs áram a tanyán, a villanypásztor nem tartja bent a lovakat.

A lovak nincsenek oltva, jelölve, és egymás között szaporodnak, ami súlyos állategészségügyi kockázatot rejt magában, akár egy országos járvány gócpontja is lehet a visszavadult ménes.

Az elvadult lovak egyszer balesetet is okoztak, mikor éjszaka kitévedtek a kövesútra, és egy férfi épp csak le tudott fékezni az előbukkanó állatok előtt, a vészfékezésben csak a kocsi sérült meg.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top