Életmód

Súlyos kémprogram fertőzheti az Apple gépeit

Az Apple gépei sem teljesen védettek a vírusok ellen. Nemrég egy több éve bujkáló, kifejezetten kukkolás céljából készített programot fedeztek fel.

Az Apple gépeinek operációs rendszerét jóval kevesebb vírus támadja, mint a Windows verziókat, de ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nincsenek ilyen rosszindulatú programok. A Malwarebytes januárban figyelt fel egy olyan kémprogramra, amely már évek óta bujkálhat a felhasználók gépein, valódi működését viszont csak most írták le.

Súlyos kémprogram fertőzheti az Apple gépeit

A Fruitfly néven emlegetett kártevő minden videó- és hangfolyamot a támadóhoz irányít, készítője feltehetően perverz indíttatásból írhatta. A kémprogram nemcsak a felhasználók nevéhez és tartózkodási helyéhez juthatott hozzá, de segítségével messziről is be lehet kapcsolni a gépek webkameráját és mikrofonját, át lehet venni az irányítást az egér felett, fájlokat lehet megváltoztatni,és még arról is értesítést küld a program, ha a gépet használatba vette tulajdonosa.

A Synack biztonsági szakembere eddig közel 400 fertőzött eszközt azonosított, amelyek 90 százaléka az Egyesült Államokban található; az összes fertőzött gép számát valamivel ezer alá becsüli.

Mindazonáltal érdemes lehet leragasztani MacBookunk webkameráját, bár tény, hogy a gépünk úgy egyszerűen hülyén fog kinézni. (via 24.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top