nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Mi van veletek emberek, miért vagytok ennyire idegesek?

Mi van veletek emberek, miért vagytok ennyire idegesek?

A terhes nő felszáll a buszra, senki sem áll fel, mindenki bámulja a telefonját, vagy csak ki a fejéből. A nő nem sértődik meg, odamegy az elsőbbségi ülésen ülő fiatalemberhez, hogy lenne-e olyan kedves átadni a helyét. A válasz: "Miért nem jársz autóval, ha annyira ülni akarsz?"
Olga
Olga
f Ajánlom

A 11 éves gyerek lemegy egyedül a boltba, mert már olyan ügyes és okos, hogy tud vásárolni a sarki Sparban két liter tejet, és persze “ugye vehetek csokit is magamnak, anya?” Aztán a csokit véletlenül elnézi, nincs rá elég pénze, mondja a pénztárosnak, hogy ne haragudjon, kicseréli, rossz árat nézett, mire a válasz:

“Hülye vagy, hogy nem látod, mi van kiírva a polcra?!”

A beteg bemegy a kórházba, ahol az adminisztrátor rámorog, hogy miért nem készítette elő a tajkártyáját, mit képzel, hogy így feltartja a sort. Ha csak leletért jött, nem is itt kellene sorban állni, de nehogy kopogjon, az istenért, ne zavarja a rendelést.

A nő küld egy levelet a Kormányhivatalnak, hogy érdeklődjön, melyik nyomtatványon kell bejelentenie a házasságát, a családi pótlékhoz kellene, de nem találja a honlapon. A levele kedves és ártatlan, nem akar rosszat, csak információt kér az ügyfélszolgálattól, azért e-mailben, mert a telefont nem vették fel háromszor. A Kormányhivatal válasza undok, lekezelő, közlik, hogy e-mailen nem jelentheti be – nem mintha akarta volna –, és különben is, ott van a honlap, ott minden információ fenn van, de ha már zaklatja őket, akkor persze kegyeskednek elárulni a választ, hogy csak írnia kell egy levelet az ügyről postán elküldve.

Mi van veletek emberek, miért vagytok ennyire idegesek?

Az anyuka a kicsi gyerekével, babakocsival cihelődik leszálláshoz a buszon. A gyerek nem maradt meg a babakocsiban, kivette belőle, hogy ne visítson egész úton. Kihívás összeszedni a kétévest és a babakocsit tömegben, közben jelezni, és végül nem is sikerül leszállnia, becsukódik az ajtó az orra előtt. Előremegy szólni a sofőrnek, hogy legyen oly’ kedves, nyissa ki az ajtót, a válasz azonban minősíthetetlen hangnemben, káromkodással kísérve egy megalázó:

“Mi van, felébredt az asszonyság?”

A sor még borzasztó hosszan folytatható lenne. Ez a pár eset megtörtént, olyan emberekkel, akik nem érdemelték ezt a bánásmódot, mert kedvesen és rosszindulat nélkül közelítettek meg egy megoldandó problémát. Mi történik, hogy most valahogy elszaporodtak ezek a helyzetek? Emberek esnek egymásnak, olyan válaszokat engednek meg maguknak, hogy csak megdöbbenten tudunk lesni, és nem értjük, hogy mi történik, miért történik, mit keresünk mi ebben a párbeszédben. Mintha mostanában a minimális jóérzés is kiveszett volna az emberekből, mintha minden második ember idegileg elpattanna pillanatok alatt. Mintha nem néznék embernek a másik embert, csak valami használati tárgynak, amit lehet püfölni, ha épp rossz napjuk van. Az általános közhangulat a béka feneke alá esett, utálat árad szét, pedig egymásnak nem ártottunk semmit.

Értem én, hogy mindenki sokat dolgozik, kevés a pénz, nagy a feszültség és sok a hitel meg a számla, a gyerek sincs jó helyen az iskolában, de nem elég a kereset, hogy alapítványiba menjen. Megértem, hogy stresszes és frusztrált mindenki, csak azt nem értem, miért egymáson kell ezt levezetni. Az az anya a buszon, a gyerek a boltban, az idős néni a kórházban, a tanácstalan levélíró, a terhes nő nem azért utazik, vásárol, megy kórházba, ír levelet, hogy bosszantsa a másik oldalon ülőt. A sofőrnek, az adminisztrátornak, az ügyfélszolgálatosnak, a pénztárosnak nem azért fizetnek keveset, mert vannak emberek, akiknek szükségük van a munkájukra. A jelenség rendkívül elszomorító, mert így pont azok marják egymást, akiknek nincs okuk rá. A megoldás nyilván az lenne, hogy figyeljünk oda jobban a többi emberre, és néha húzzuk ki a fejünket a saját problémáink közül. Bár ez elég utópisztikus elgondolás, mert a többség úgy működik, hogy abba rúg bele, akit gyengébbnek érez, de azért én még reménykedem, hogy lehet egymás mellett élni békésebben is.

Megosztás Facebookon