Életmód

Sok pénz üti a szerencsés nyugdíjasok markát

Egyetlen nagyobb összeget, valamint életjáradékot is kaphatnak a belvárosi nyugdíjasok, ha felajánlják lakásukat az önkormányzatnak.

Budapest V. kerületében újraindul a “lakásért életjáradékot” program. Azok a nyugdíjasok, akik felajánlják lakásukat az önkormányzatnak, nagyobb összeget, valamint életjáradékot is kapnak a kerülettől.

Ez is érdekelhet Megnézem

 

A megállapodás után koruktól függően rögtön megkapják a lakásuk piaci értékének 15-20 százalékát, ez egy ötven négyzetméteres lakás esetében 12-13 millió forint is lehet – írja a Világgazdaság.

Hold utca, V. kerület
Hold utca, V. kerület

A kerületben viszonylag kevés olyan nyugdíjas él, aki saját lakásban lakik, és nincs örököse. A lap által megkérdezett ügyvéd szerint ez a konstrukció azoknak felelhet meg, akik korábban kényszerből vették meg az önkormányzati lakásukat, és most nem tudják fizetni a részleteket, ezért valamilyen anyagi segítségre szorulnak.

Korábban, 1998 és 2004 között a XIII. kerületben is működött ilyen program. 2015-től már csak biztosítótársaságok nyújthatnak ilyen szolgáltatást Magyarországon, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője szerint viszont egyetlen biztosító sem indította el a “lakásért életjáradék” szolgáltatást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top