nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Alkohol nélkül el sem tudom képzelni az estéimet

Alkohol nélkül el sem tudom képzelni az estéimet

Két pohár vörösbor vagy két-három rövid mindig lecsúszik, sőt vannak délutánok, amikor egyenesen azt várom, hogy hazaérhessek, és elbódulhassak egy pohár mélyvörös bortól – Anna sorait hoztuk el, aki mindössze 35 éves, de már most az alkohol rabja.
NLCafé
f Ajánlom

Azt hiszem, bajban vagyok! Eljött az a pont az életemben, amikor már nincs helye a mellébeszélésnek, mások hibáztatásának, a komolytalan fedősztoriknak, a halogatásnak, a homokba dugott fejnek, és őszintén be kell ismernem magamnak, hogy nem tudok meglenni alkohol nélkül. Február óta nem telik el úgy este, hogy ne innék valamit. Két pohár vörösbor vagy két-három rövid mindig lecsúszik, sőt vannak délutánok, amikor egyenesen azt várom, hogy hazaérhessek, és elbódulhassak egy pohár mélyvörös bortól. 

Mondhatnám, hogy szeretem a minőségi vörösbort, a sűrű alkohol illatát, a borozással együtt járó rituálét, a gömb alakú poharat, de a valóság az, hogy én a bódulatot szeretem, amit az alkohol ad. A villámgyorsan érkező nyugalmat, a spicces gondtalanságot, a kusza gondolatoktól, megoldandó feladatoktól felmentett idegrendszeremet. Nyomorult kis életem kifestője szerethető színeket kap, végtelen lazasággal és rám nem jellemző hanyagsággal gondolok mindenre.

Nehéz ezt leírni, de ha iszom, olyan leszek, amilyen lenni szeretnék: nyugodt, laza, felhőtlen, gátlásoktól mentes. Azt is nehéz leírni, hogy pont emiatt szeretek inni – egyre gyakrabban, egyre többet. Eddig mindig sikerült mértéket tartanom, ami alatt annyi értek, hogy fél üveg bornál nem merek többet eltüntetni, de ha nem dolgozna bennem a kegyetlen lelkiismeret-furdalás, nem állnék meg egy üveg után sem. Gyakran kell belátnom magamnak, nem is az ártatlan bódulatot hajszolom, hanem a megsemmisítő szétesést, amikor legszívesebben atomjaira zúznám agyam összes sejtjét, addig kortyolnék, amíg már nem érzek, és nem tudok magamról. Írhatnám, hogy mentségemre váljék, hogy ezt az állapotot évente egyszer-kétszer sikerül “csak” megugranom, de tudom, hogy nincs mentség, hiszen nagyon kevés választ el ettől nap mint nap. 

A leglesújtóbb az egészben az, hogy tudom, miért van szükségem az alkoholra, és ahelyett, hogy változtatnék, február óta a könnyebbik utat választom – minden áldott este. Úgy gondolkodom, mint egy kisgyerek, aki elhiszi, ha behunyja a szemét, a szörny eltűnik – csak én egy pohár bort öntök tulajdon kis szarkupacomra, hogy jól eltakarjam annak nagyságát. Az eszemmel persze pontosan átlátok a szitán, tudom és értem a miérteket, az alkohol mára annyira szokásommá vált, hogy szabadulni tőle csak nehezen tudok. Reggelente még érzem magamban az erőt, de amikor eljön a munkaidő vége, már csak a lebegésre vágyom. 

Most, ahogy ezeket a sorokat írom, eljutottam arra a pontra, hogy belássam: bajba vagyok, és ha nem sikerül kimásznom az ital bűvköréből, egyszer csak azon kapom magam, hogy hatvanéves vagyok, és átlebegtem az életem. Ma még harmincöt vagyok, egészséges, erős és nincs minden veszve. Muszáj leállnom!

Alkohol nélkül el sem tudom képzelni az estéimet
Megosztás Facebookon