Életmód

A német parlament megszavazta a melegházasságot

Németországban a szövetségi parlament, a Bundestag pénteken megszavazta a melegházasság bevezetését.

Az ügyet az Angela Merkel kancellár vezette jobbközép CDU/CSU pártszövetség koalíciós társa, a szociáldemokrata párt, az SPD kezdeményezésére vették napirendre. A CDU/CSU ellenezte, hogy tárgyaljanak és szavazzanak a melegházasságról, de az SPD az ellenzéki pártokkal összefogva megváltoztatta a Bundestag napirendjét.

A polgári törvénykönyv házasságról szóló paragrafusának módosítását végül a CDU/CSU legkevesebb 70 képviselője is támogatta, miután Angela Merkel felmentette a frakciófegyelem alól a képviselőket.

Így az előterjesztést 393 igen szavazattal, 226 nem szavazat és 4 tartózkodás mellett elfogadták. A módosítás lényege, hogy azonos nemű párok is házasságot köthetnek. Angela Merkel közölte, hogy nemmel szavazott, mert a német alaptörvény szerint a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatát jelenti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top