Életmód

Veszélyben a szamba, működésképtelenné válhatnak a riói iskolák

Tiltakoznak és párbeszédet szorgalmaznak a Rio de Janeiró-i szambaiskolák a támogatásuk csökkentése miatt.

A riói karnevál legutóbbi győztes szambaiskolája, a Portela vezetője árulással vádolta meg a polgármestert, amiért nem hajlandó tárgyalni velük, és egyeztetések nélkül a felére csökkentette az intézményeknek nyújtott támogatást.

Marcelo Crivella polgármester januárban lépett hivatalba. A kampány idején még a támogatások növelését ígérte a világhírű szambaiskoláknak, amelyek támogatását el is nyerte ezzel.

Nemrég azonban bejelentette, hogy az iskolánkénti eddigi kétmillió realos (168 millió forintos) támogatást egymillióra csökkenti, a különbözetet pedig a gyerekek napközis ellátására fordítja.

A szambaiskolák szerint a riói karnevál jelentős bevételi forrás a város számára. Ez a legnagyobb esemény a brazíliai nagyvárosban. A helyi turisztikai ügynökség szerint a rendezvénynek idén 1,1 millió látogatója volt, a bevétel elérte a hárommilliárd realt (250,1 milliárd forintot).

Az amúgy gospelénekes és egykori pünkösdista püspök polgármester, valamint az Isten Királyságának Egyetemes Egyháza azonban “profán partiként” tekint az eseményre.

Emellett a brazil állam minden szinten költségvetési megtakarításokra kényszerül a gazdaság recessziója miatt. Múlt héten Sao Paulo is követte a riói példát, és csökkentette az ottani karneválnak nyújtott támogatást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top