nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Felültem egy beerbike-ra, csodás volt!

Felültem egy beerbike-ra, csodás volt!

Ártalmatlan, bunkó, de szórakoztató, sőt: terápiás élmény volt ülni rajta, a városnak pedig keveset ártottak. Különvélemény.
Neményi Márton
Neményi Márton
f Ajánlom

Volt egy epizódja a Jóbarátoknak, amelyben Ross és Joey megtalálta Phoebe házi desszertjét, a húsos-lekváros sodót. Nem bírták ki, belezabáltak, Ross természetesen öklendezett, Joey vidáman kanalazta, Ross megrökönyödött arcát látva pedig csak ennyit mondott:

Most miért? A sodó jó! A lekvár jó! A hús jó!

Pár napja robbantott ritka nagy egyetértést és lakossági éljenzést a hír: a hetedik kerület (értsd: a bulinegyed) betiltja a hangos zenével és sörcsappal felturbózott, tíz-tizenkét személyes, mutáns tandembicikliket, a beerbike-okat. A pozitív reakciókat látva ugrott a lehetőségre a hatodik kerület (értsd: Andrássy út) is: úgy tűnik, onnan is száműzik a nagyrészt a Városligetből induló, az Andrássy melléksávjain haladó járgányokat.

Tegyük tisztába: a heves gyűlölet és megvetés nem maguknak a járműveknek szól, még akkor sem, ha látszólag észérvekkel igazolják. Sokkal inkább a bennük ülőknek: azoknak, akiket a népi előítélet a hangoskodó, részeg brit legénybúcsúzókkal azonosít. Akkor is, ha nem britek, és nem legénybúcsúznak: a lényeg, hogy túl jól érzik magukat (és túl látványosan teszik ezt) ahhoz, hogy csak úgy megeméssze a magyar gyomor. Arról nem is beszélve, mennyire groteszk látvány az össznépi üdvrivalgás egy ilyen piszlicsáré döntés kapcsán a városban, amelyet konkrétan szétlopnak az önkormányzatok és a mögöttük álló bűnszervezetek, és amelynek folyópartját következetesen és szisztematikusan teszik tönkre.

Nem mondom, hogy semmiben sincs igazuk azoknak, akik örülnek a beerbike-biznisz kivégzésének, inkább szeretném árnyalni a képet. Én ugyanis mindenki mással ellentétben már ültem beerbike-on. Bizony, mindenki mással ellentétben: körbekérdeztem ugyanis, és azokon kívül, akik velem ültek rajta (és akik, ugye, hiába is próbálnák tagadni), mindenki állította, hogy a közelébe sem menne soha egy ilyen ördögi masinériának, igényesebbek ők annál.

Ezért most elmondom, milyen volt.

Felültem egy beerbike-ra, csodás volt!

Remélem, ezek után egyértelmű, hogy a fenti Jóbarátok-allegóriában én vagyok Joey, a desszert pedig a beerbike: elsőre gusztustalan, ám ha belemászunk, nagyszerű dolgokat találunk.

Biciklizni jó. Sört inni jó. Spotify-didzsézni jó. Hát akkor meg?

Ja, még valami: mindezt egy introvertált, társas helyzetekben szorongós és a végletekig szégyenlős ember írja. Mindez azonban egy pillanat alatt lefoszlott rólam, amikor felmásztam a mérsékelten kényelmes, teljesen felejthető, vizezett sört kínáló, torzítós-recsegős hangrendszerrel felszerelt beerbike-ra, és elkezdtük tekerni a férfiakkal, akik ez idő alatt jobb barátaim lettek, mint előtte voltak. (Természetesen legénybúcsú volt, méghozzá dupla!)

Nem voltunk részegek, bármennyi sört vedeltünk, rögtön le is mozogtuk (egyébként sem lehet túl sok sört inni, ha az ember a pedálozásra figyel, hadonászik és kiabál egyszerre), őszinte, nyílt, gyermeki örömmel integettünk a mögöttünk-mellettünk dudáló, kurvaanyázó autósoknak, amikor egy csapat lány a túloldalról, egy másik beerbike-ról átvisított, diadalmas csatakiáltással nyugtáztuk a kapcsolatteremtést, amikor kiderült, hogy lánynak öltözött brit férfiak csapatépítenek éppen, gyorsan abbahagytuk. Terápiás hatvan perc volt.

Mindeközben pedig tudtuk, hogy pont olyanok vagyunk, mint az infantilis, idióta, részeg legénybúcsúsok, akiket minden jó érzésű, rendes magyar ember megvet. Mondom, csodás élmény volt!

A rend kedvéért nézzük át az említett észérveket is. A beerbike-gyűlölők kedvence, hogy utálatuk tárgya akadályozza a forgalmat. Igaz, hogy egy beerbike gyaloglósebességgel halad, ám az Andrássy út melléksávjain teszi ezt, ahol az ilyesmi benne van a pakliban, az autósokat is csak addig akadályozza, amíg le nem fordulnak vagy rá nem kanyarodnak a “rendes” Andrássyra. Én mindenesetre dugót beerbike miatt még nem láttam, legalábbis biztos vagyok benne, hogy a volán mögött sokkal idegesítőbb az út közepén parkoló furgonok hada, mint egy öttel vánszorgó sörbicaj. Veszélyt nem jelentenek (a sok-sok év alatt összesen egy baleset történt, idén tavasszal, akkor sem sérült meg senki), a zaj és a kiabálás pedig alig-alig jut túl a követségeken és éttermeken. A beerbike-ok egyébként este 10-ig közlekednek.

Felültem egy beerbike-ra, csodás volt!

A bulinegyedben, a szűk, egyirányú utcákon természetesen más a helyzet, ott érthetőbb a tiltás, csak éppen álszent: ugyanezzel a lendülettel az autókat is ki kellene tiltani, főleg a taxikat, amelyektől gyalogosan is alig lehet mozdulni este tíz után.

Aki pedig őszintén megveti a nagyon olcsón inni, drogozni és szexelni szándékozó (micsoda pofátlanság! hallatlan! régen ilyen nem volt!) szingli-multikulti külföldi hordákat, és kézzel-lábbal tiltakozik a jelenlétük ellen, az inkább örüljön, hogy beerbike-okban vezetik le duzzadó férfias energiáikat, sokkal jobb helyen vannak ott, mint a Szimpla Kert előtti sorban, még felajzva, de már tökrészegen, egyre idegesebben várva, hogy bejussanak. A hetedik kerületi, valóban áldatlan állapotokkal szemben nem a beerbike-ok betiltása lesz a végső csapás (de még az első sem).

Arról persze semmi kétség, hogy betiltják őket. Ritkán találkozik ilyen szépen a – legyünk diplomatikusak – konzervatív kerület- és városvezetés az előítéletek, öreges morgás és régenmindenjobbvoltozás motiválta lakossági igénnyel. Szóval, ahogy mondani szokták, win-win.

A beerbike intézménye ettől függetlenül szórakoztató, vicces és ártalmatlan proletár guilty pleasure. Hiányozni fog.

Megosztás Facebookon