Életmód

4 évig nem dobott ki semmit – döbbenetes fotókat készített az eredményről

A nem mindennapi kísérlet során Antoine Repessé többek közt 1600 tejes dobozt, 4800 vécépapír-gurigát és nagyjából 800 kiló újságot gyűjtött össze.

A Lille-ben élő francia fotós, Antoine Repessé 2011-ben gondolt egy merészet, és egy majdani fotósorozat kedvéért úgy döntött, innentől kezdve négy évig nem dob ki semmi újrahasznosíthatót. Sőt! Gyűjteni kezdte a hulladékot: a műanyag és mosószeres flakonokat, a cigis-, tejes- és üdítősdobozokat, de még a vécépapír-gurigát is.

Mikor lejárt a négy év, Antoine típus szerint szétválogatta a gigantikus mennyiségű szemetet, majd saját bevallása szerint olyan képeket készített róla, ami rossz érzést kelt az emberekben. “Igen, nem tagadom, ez volt a cél. Szerettem volna, ha a képeim hatására legalább néhány pillanatra elgondolkodunk a fogyasztói társadalmon és a saját szerepünkön ebben a rendszerben.”

Antoine a Bored Pandának adott interjújában elmondta, szerinte nagy gond, hogy az emberek képtelenek felfogni, mennyi szemetet is termelnek a valóságban. “Ez a képsorozat kertelés nélkül mutatja meg nekik, mennyi az annyi” – mondta a fotós, majd hozzátette, azért ezt a módját választott a figyelemfelhívásnak, mert meggyőződése, hogy egy kép sokszor többet mond ezer szónál.

4 évig nem dobott ki semmit – döbbenetes fotókat készített az eredményről
4 évig nem dobott ki semmit – döbbenetes fotókat készített az eredményről
4 évig nem dobott ki semmit – döbbenetes fotókat készített az eredményről
4 évig nem dobott ki semmit – döbbenetes fotókat készített az eredményről

Képek forrása: Antoine Repessé

Képek forrása: Antoine Repessé

Olvass még többet a szelektív hulladékgyűjtésről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top