Életmód

Egyre több férfi küzd testképzavarral

Ha azt gondoltad eddig, hogy az evészavarok és a negatív testkép jelentette problémák csak a nőket sújtják, akkor tévedtél.

Anorexia, bulímia, orthorexia. Az evészavarokról szóló cikkeket rengeteg ember elolvassa – nem véletlenül. Rengetegen küzdenek manapság étkezési problémával, és próbálnak valamilyen elérhetetlen álomalakot elérni vagy megtartani mindenáron, miközben kiéheztetik a testüket, vagy akár halálra is sanyargatják magukat. Az ilyen problémákról szóló hírek többségének nő a főszereplője, de azt kevesen tudják, hogy az utóbbi 25 évben megháromszorozódott a testükkel elégedetlen férfiak száma is.

Náluk kiemelkedő problémának számít az izomdiszmorfia, vagyis az izmok méretével való túlzott, kényszeres foglalkozás. Ez egy férfiakra jellemző testképzavar, amely azzal jár, hogy az érintettek erős izomzatuk ellenére soványnak, kicsinek érzik magukat, és szeretnének nagyobb, egészségtelen méretű izomtömegre szert tenni.

Babusa Bernadett pszichológus, a SOTE Magatartástudományi Intézetének testképzavarokat kutató szakértője a HVG-nek ugyanakkor azt mondta, ma könnyen rásütik ezt a bélyeget az összes testépítőre, akik tény, hogy vonzódnak ehhez, de betegségről csak akkor beszélünk, mikor a dolog rögeszmévé válik.

Baj akkor van, “amikor valaki az edzésért feladja az összes társas és egyéb rekreációs időtöltést, sőt akár a munkáját is. Gondolatai kizárólag az edzés körül forognak: mikor mehet végre edzeni, hogyan és mennyit fog edzeni, mikor kell ennie a legjobb eredmény érdekében? A betegséghez testképzavar is társul – az illető a hatalmas izmai ellenére vékonynak látja magát –, és jellemző a gyakori, nagy dózisú, egészségtelen szteroidhasználat is” – mondta el a lapnak a szakember, aki hangsúlyozta, hogy ma már szerencsére számos, a nőket célzó előremutató kezdeményezés létezik, amely arról szól, hogy az emberi test nagyon sokféle lehet, és nincs tökéletes alak, amelynek mindenáron meg kellene felelni. Ideje lenne most már a férfiakra nehezedő hasonló nyomást is enyhíteni, mert a testkép- és evészavar őket is egyre nagyobb mértékben érinti.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top