Életmód

A nyugdíjasok 40 százaléka újra dolgozna

Az idősek és a munkaadók is jól járnak, ha megalakulnak a nyugdíjas-szövetkezetek.

A felmérések szerint minden ágazatban örömmel újrafoglalkoztatnák a tapasztalattal, tudással rendelkező nyugdíjasokat. A Diákész és a Szövetkezeti Kutató Intézet által az idősek körében végzett közös felmérés azt igazolja, hogy 40 százalékuk visszatérne dolgozni, és 30 százalékuk azonnal munkába állna – írja a Magyar Idők.

Az Országgyűlés júniusban szavaz a nyugdíjas-szövetkezetek létrehozásáról. Ezek a szövetkezetek a munkaadók és az idősek számára is előnyös módon segítenék a nyugdíjasok újbóli munkába állását. 

A szövetkezeti modellben 5-10 százalék árbevételt kell a működésre fordítani, a többit a munkavállaló kapja. Az áfát, az iparű­zési adót, valamint a személyi jövedelemadót azért persze így is meg kell fizetni.

nyugdíjasok munkájára azért is szükség van, mert egyes területeken, így például a kereskedelemben akkora a szakemberhiány, hogy azt diákmunkásokkal és részmunkaidősökkel sem tudják megoldani. Nem kell tehát attól tartani, hogy az idősek az aktív korúaktól vagy épp a tanulás mellett dolgozó fiataloktól veszik el a munkát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top