nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Ilyen együtt élni egy olyan nővel, aki folyamatosan fogyókúrázik

Ilyen együtt élni egy olyan nővel, aki folyamatosan fogyókúrázik

A szóban forgó kötet tizenhárom villanás egy nő életéből, aki egészen kislánykorától folyamatosan fogyókúrázik, mert nagyon kövérnek hiszi magát. Az valójában sosem derül ki, igaza van-e, vagy nincs, de nem is ez a legfontosabb a történetben: sokkal inkább az, milyen szinten befolyásolja valakinek az életét, ha minden gondolata a diéta körül forog, és képtelen akár csak egy percre is elengedni magát.
Szurovecz Kitti
Szurovecz Kitti
f Ajánlom
Mona Awad első könyve, az Antilányregény húsba vágóan kegyetlenül tárja elénk, mi mindent elveszíthetünk az életben, ha egész valónkat alárendeljük a tökéletes külső elérésének. 
 

Lizzy, a történet főhőse tizenéves, amikor a könyv lapjain először találkozunk vele, és harmincas, amikor elbúcsúzunk tőle – ez idő alatt mutatja be Mona Awad azokat az élethelyzeteket, amelyeket alapjaiban határoz meg Lizzy szélsőséges táplálkozási zavara, és az ételekhez való viszonyulása.

Láthatjuk tinilányként, amikor tudja, hogy fogynia kellene, mozgás helyett mégis a gyorséttermi kosztot tömi magába, miközben azzal nyugtatja magát, hogy a barátnője még nála is kövérebb. Nyomon követhetjük, amint a párkapcsolataiban rendre rangon alul választ: az életében résztvevő férfi vagy meg nem értett művész, vagy alkoholista, vagy sérült, vagy mindhárom egyszerre, hiszen Lizzy el sem tudja képzelni, hogy más típusú férfi szóba állna vele.

Elképesztő a barátnőivel való viszonya is: ha egyiküknél kicsit jobban beindul a fogyás, mint nála, vagy épp átesik a ló túloldalára, és gátlástalanul falni kezd, Lizzy rögtön hanyagolja a társaságát. Az édesanyjával való kapcsolata is igen különös. A történetből úgy tűnik, Lizzy fiatal felnőtt nőként karcsúbb, mint a mamája valaha volt – elképesztő a jelenet, ahogyan az anya ráerőlteti a lányára a feszes, szexis ruhákat, amelyekbe ő maga sosem fért volna bele.

Amikor elérkezünk arra a pontra, hogy Lizzy megházasodik, a szerző ügyesen szemszöget vált, és a férj oldaláról mutatja be, milyen egy olyan nővel élni, akinek az életében állandó központi kérdés a testsúly. Itt fontos megjegyezni, hogy Tom még kövér, ámde életvidám lányként szeretett bele Lizzybe, aki úgy sorvad el mellette az évek alatt a sok sovány haltól és kelbimbótól, akár a penészvirág.

A regény egyik legszánalmasabb pontja, amikor a házaspár grillezésre hivatalos, ahol Lizzy semmit nem eszik a kis zacskó fonnyadt zöldségen kívül, amit magával visz.

A helyzet úgy elfajul, hogy Tom már képtelen egy jóízűt enni éhezést önként vállaló, csontsovány felesége szeme láttára. Persze, Lizzy óhatatlanul meggyűlöli a férjét, ahogyan mindenki mást is, aki rendesen eszik körülötte. Magában rosszindulatúan méregeti a szerinte túlsúlyos embereket, miközben kibírhatatlanul irigy a jókedvükre, a működő házaséletükre és arra, hogy olykor minden lelkifurdalás nélkül megengednek maguknak egy-egy ízorgia vacsorát. Nem nehéz kitalálni, hogy az egykor oly népszerű, melegszívű, csupa mosoly Lizzy végül teljesen magára marad a taposógéppel, a frusztrált szomszédasszonyával és az XS-es méretű ruháival.

Segélykiáltás a tökéletes testre vágyó nők felé

Mona Awad regényének nagy erőssége a szarkasztikus humor és a helyzetkomikum, ám a könnyed olvasásélmény mivolta ellenére segélykiáltás és egyben figyelmeztetés, méghozzá három felkiáltójellel – hallja meg minden lány, aki a képzelt vagy valós testi hibái miatti kesergésében elfelejt élni. És itt nem csak a túlsúlyra gondolok! Ide sorolható a görbe orr, az X-láb, a ránc, az anyajegy, a pigmentfolt, a pattanások, a visszér, a terhességi csík, a narancsbőr és a túl kicsi vagy túl nagy mell, hovatovább fenék is – egyszóval mindaz, ami miatt a hétköznapok során elégedetlenkedünk, ahelyett, hogy élveznénk az életünket.

Ilyen együtt élni egy olyan nővel, aki folyamatosan fogyókúrázik

Hadd meséljem el ezzel kapcsolatban a saját történetemet. Mióta csak megszülettem, bőrproblémák széles tárházát vonultattam fel: egy időben – már felnőttként – tele voltam gyulladt pattanásokkal, aztán a szülés után jöttek a hormonváltozás miatti pigmentfoltok az arcomon. Majd megőrültem tőlük, és az egyszerű peelingtől a német csodakrémen át az ázsiai mélyhámlasztásig éveken át gyötörtem az arcomat, ám a procedúra alig hozott változást, leszámítva azt, hogy a bőröm papírvékonnyá, harmatgyengévé és vízhiányossá vált, amitől begyulladt, és újrakezdődött a pattanásos hajcihő. Arról nem beszélve, hogy a nagy nehezen elhalványított foltok nyáron, a meggyengült bőrömön a napfény hatására sokszorozódtak. Ez volt az a pont, amikor feladtam, és ettől kezdve nem érdekelt az egész. A nyaraláson kiültem szalmakalap nélkül egy teraszra, szürcsöltem a koktélt, ittam magamba a napsugarakat, és pár nappal később a férjem felvilágosított, hogy már nem is foltok vannak az arcomon, hanem rengeteg édes kis szeplő.

És azt mondta, IMÁDJA őket. Értitek? IMÁDJA? Pont azért, amiért a könyvben Tom is imádta Lizzyt, amikor még dundi volt és mosolygós, nem pedig frusztrált és hisztis a sokszor felesleges és hiábavaló erőlködéstől.

Akkor is ölelhetünk, ha van integető hájunk

Az Antilányregény története hatalmas lecke a nőknek az önelfogadásról. Persze, korántsem arról van szó, hogy ne törekedjünk a csinosságra, az ápoltságra, arra, hogy jól érezzük magunkat a saját testünkben! Sokkal inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy mindezt egészségesen tegyük. Sem a túlzásba vitt sport, sem a túlzásba vitt diéta nem tesz jót a testünknek-lelkünknek, és azt hiszem, aki elolvassa ezt a könyvet, utána tartózkodni fog a szélsőségektől. Küldetésünk, hogy megszeressük a testünket, hogy jól érezzük magunkat benne. Legyünk vele megengedők, hiszen nem egy gépezet, amelynek mindig kifogástalanul kell kinéznie vagy működnie.

Mona Awad
Mona Awad

Gondoljunk arra, hogy a szemünkkel – legyen nagy, vagy kicsi, kék, vagy zöld – látjuk ezt a szép világot. A görbe orrunkkal érezzük a csodálatos illatokat. Az X-lábaink pedig meseszép helyekre visznek el bennünket. A két karunkkal átölelhetjük a szeretteinket, akkor is, ha van egy kis integető hájunk, és le tudunk ülni a sosem-lehet-elég-feszes-és-kerek hátsónkra, ha elfáradunk. Én egy ideje már így gondolok a testemre, Mona Awad könyve pedig hozzásegített ahhoz, hogy érezzem, jó úton járok. 

 

Megosztás Facebookon