Életmód

2 éves kislánya karjai között halt meg Krisztina

Négy évvel ezelőtt Londonban ismerkedett össze Ferenc és Krisztina. Két éve kislányuk született. Aztán március elején váratlan fordulat történt. A fiatal nő a kislánya karjai között halt meg.

A 33 éves Krisztina halálának okát, körülményeit pontosan most sem tudni. Ferencet már semmi sem tartja a brit fővárosban. Haza akar jönni, de annyi pénze nincs, hogy Krisztina holttestét Magyarországra szállíttassa.

A férfi a Boon.hu-nak mesélte, Krisztina már tíz éve Londonban élt, szállodában takarított, majd később ő ellenőrizte a takarító személyzetet, amikor megismerkedtek. A férfi az egyik élelmiszerláncnál kapott munkát. Amikor kislányuk, Zoé megszületett, úgy döntöttek, még néhány év, és hazaköltöznek.

Ferenc szerint Krisztina egészséges volt. Két évvel ezelőtt viszont jött egy váratlan roham, a nő elájult és leesett az ágyról. Az egyik londoni klinikán az orvosok azt mondták, Krisztinának epilepsziás rohama volt, ne ijedjenek meg, ilyesmit a terhességgel járó hormonváltozások is kiválthatnak. Ferencet csöppet sem nyugtatta meg az orvosi diagnozis, mert amíg a mentők kiértek a lakáshoz, a férfi élesztette újra szerelmét.

Krisztina második epilepsziás rohama végzetesnek bizonyult. Ferenc otthon sem volt. Akkor kezdett aggódni, amikor Krisztina nem válaszolt a telefonhívásra. Átküldte a szomszédban lakó öccsét, nézze meg, mi történt. A testvér holtan találta Krisztinát, kislánya szorosan ölelte a fejét.

Címlapfotó: illusztráció

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top