Életmód

Félretájékoztatta ügyfeleit a Telenor, bírság lett a vége

Jogsértő sms-kommunikáció miatt kapott tizenötmillió forintos bírságot a Gazdasági Versenyhivataltól a Telenor.

2015 novemberében a Telenor a kiegészítő adatjegyekről és adatcsomagokról sms-ben is tájékoztatta ügyfeleit, ám a kiküldött tájékoztató és a valóság néhány lényeges pontban eltért egymástól. Az ügyben vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal, és végül meg is bírságolta a Telenort. 

A GVH úgy találta, hogy a telefontársaság tájékoztatása megtévesztő volt a kiegészítő adatcsomagok felhasználási idejéről, azok ugyanis – az sms-ekben foglaltakkal ellentétben – nem egy hónapig, csupán a számlázási ciklus végéig álltak az ügyfelek rendelkezésére. Elhallgatták továbbá a számlás előfizetők elől azt, hogy az adatcsomag a fogyasztó számlázási ciklusának végéig használható fel, a MyChatet használó kártyás előfizetők elől pedig azt, hogy az sms-üzenetek tárgyát képező adatjegy megrendelése nem egyszeri, hanem megújuló, így annak visszamondásáig szól. 

A Telenornak kiszabott 15 millió forintos bírság megállapításakor a GVH súlyosbító körülményként értékelte a jogsértés hosszú idejét, mert jelentős számú fogyasztót érhettek el. Enyhítette viszont a helyzetet, hogy a cég egyedileg intézkedett a havi adatjegy díjának jóváírásáról azoknál, akik panaszt tettek a rövid felhasználási időszak miatt, továbbá már a versenyfelügyeleti eljárás alatt módosította kifogásolt sms-kommunikációt.

A telekommunikációs cég még vizsgálja a GVH döntését, és később döntenek az esetleges jogi lépésekről. Közleményükben azt írják, hogy a jogszabályoknak való megfelelés érdekében még a kampány során, a hatóság észrevételeinek megfelelően módosították a kifogásolt szöveges üzeneteket, egyúttal az sms-ek terjedelmi korlátaira is hivatkoztak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top