Életmód

Mohács: kitaláció a kislányt molesztáló busók története

Puszta koholmánynak, a sajtó kitalációjának nevezi a mohácsi önkormányzat azt az apukát és panaszát, akinek 15 éves lányát szemérmetlenül fogdosták a busók a mohácsi busójáráson.

Közleményben utasítja vissza Mohács önkormányzata azokat a vádakat, amiket egy 15 éves pécsi lány apukája írt a bama.hu internetes portálnak. A beszámoló szerint lányát az idei busójáráson a nagy subákba öltözött busók többször körülvették, majd szemérmetlen módon tapogatták úgy, hogy ő végig mellette állt.

A mohácsi önkormányzat úgy véli, csak kitaláció a levél, ami csupán a sajtó olvasottságnövelő akciója volt. Ha mégsem így lenne, akkor meghívják az édesapát és a lányát is Mohácsra, hogy a történteket átbeszéljék, és együtt vonják le a tanulságot belőle.

Emellett visszautasítanak minden olyan állítást, “amely szerint a mohácsi busók szexuálisan zaklatnák az ide látogató hölgyeket. Ez nem céljuk, nem feladatuk és nem is a hagyomány része.” Azt ígérik, hogy a 2018-as busójárás “vidám hangulatú farsangolás lesz, mentes minden zaklatástól”.

Az önkormányzat közleménye teljes terjedelmében itt elolvasható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top