Életmód

Csalilomokkal trükköznek a lomisok

Megkezdődtek a lomtalanítások Budapesten, ezzel együtt pedig a lomisok szezonja is beindult.

Évente 40-50 ezer tonna lomot szállít el a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) Budapestről a lomtalanítások idején, ami harmadával több az indokoltnál, mert a lakosság egy része ilyenkor szabadul meg az év közben szelektíven vagy anélkül is kirakható háztartási hulladékától. Bár tilos lenne, de sokan veszélyes hulladékot is kiraknak ilyenkor – írja a Világgazdaság.

Csalilomokkal trükköznek a lomisok

Mivel a Dunakeszi II. hulladéklerakó megtelt, ezért azt tavaly december 15-én bezárták. Azóta a pusztazámori lerakóba szállítják a lomtalanításkor összegyűjtött hulladék mintegy háromnegyedét.

A lomisok egyébként nemhogy megkönnyítenék, sokkal inkább megnehezítik az FKF munkáját, ugyanis szétszórják a szemetet, illetve két-három nappal a lomtalanítás előtt csalilomokat tesznek ki az utcára, hogy ezzel vegyék rá a lakosságot a meghirdetettnél korábbi kipakolásra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top