Életmód

Kicsináltam magam a sok diétával – nem érte meg

A 176 centi magasságomhoz általában 60-65 kg között mozgok. Hiába mondták, hogy nem vagyok kövér, én sosem éreztem jól magam a bőrömben, ezért 2016-ban szó szerint szétdiétáztam magam. Sajnos nagyon rossz vége lett.

Először a koplalós módszert választottam, amitől hazavágtam az immunrendszerem, és körülbelül két-három hét elteltével a puszta létezés is nehezemre esett. Beláttam, ez nem megoldás, bikiniszezon ide vagy oda.

Majd a sport

A lehető legjobb döntés volt, amikor komolyabban elkezdtem sportolni, de rájöttem, hogy maga a mozgás nem elég az üdvözüléshez, az étkezésemre is oda kell(ene) figyelni. Mert ugye egyik végletből zuhantam a másikba, koplalás után jött a zabálás, csoki, süti és rengeteg tészta társaságában. Tény, a sport segítségével sokat formálódtam, de mégsem voltam elégedett, így a motivációm a lelkesedéssel együtt lelohadt.

Diéta, alternatív megoldásokkal

A sokadik kemény diétás próbálkozások után rájöttem, nem fogok lemondani a csokiról, és azt is tudtam, hogy heti hét napot sem fogok edzőteremben tölteni. Így jöttek a sokat ígérő egyéb megoldások: egy kis speed fitness, ami nem olcsó mulatság, de hasznos, aláírom, aztán flabelos, ami egy könnyedebb mozgásforma, és aztán jött az infratrainer. Szerettem, és az eredménnyel is elégedett voltam, karcsúsodtam és fogytam is tőle. De jött a nyaralás, majd hajtás a munkahelyen, meg a kifogások, így az edzések elmaradoztak, és ismét a kevésbé jó megoldások felé fordultam, mint például a dinnyediéta. Ez a módszer mínusz 5 kilót ígért pár nap alatt, meg is lett az eredménye, de egyáltalán nem volt tartós, és a szervezetemet is rettenetesen leterhelte. Ne próbáljátok ki soha!

Amikor beüt a krach…!

Bár a diéták jöttek-mentek, a hőn áhított álomsúly és alak elmaradt, és slusszpoénként az élet is görbe tükröt mutatott. Régóta vannak veseproblémáim, és tavaly év végén kórházba kerültem. Infúziós kezelés, majd gyógyszeres kúra gyógyszeres kúrát követett, ami nagyon megviselt, és a kilók csak úgy olvadtak rólam. Aztán itt, ezen a ponton kaptam észbe: elértem az “álomsúlyom”, na de milyen áron? Rettentő rossz volt a közérzetem, teljesen legyengültem, legszívesebben mindig aludtam volna, orvostól orvosig jártam, nem tudtam koncentrálni, nem tudtam dolgozni, és az immunrendszerem gyakorlatilag megszűnt létezni, ahogy én is. 

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)
Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

A pillanat, amikor észbe kapsz az orvosnál

Akárkivel találkoztam, legyen az egy rég nem látott ismerős, barát vagy családtag, nem volt olyan ember, aki ne jegyezte volna meg, mennyire rosszul nézek ki. És igazuk volt, ami elgondolkodtatott, elég erősen!

“A legtöbb diéta alapját a zsírbevitel csökkentése jelenti, de sokan olyan drasztikus mértékben képesek leredukálni a kalóriabevitelt, hogy az a szervezet anyagcseréjének jelentős lelassulásához vezet. A zsírbevitel megvonásával a szervezet többek között az epe meghajtásához szükséges tápanyagokhoz sem jut hozzá, ami epekő megjelenéséhez vezethet” – figyelmeztet dr. Nagy Viktor urológus.

Igaz, rengeteget diétáztam, epekövem ugyan nem lett, viszont az alapból is beteg vesémnek annál több a gondja. Az ultrahangvizsgálat feketén-fehéren megmutatta, hogy a veséim körül még csak egy milliméternyi zsírréteg sincs, ráadásul vesesüllyedésem is lett, ami általában a sovány embereknél gyakori elváltozás. Ezt a tényt az orvosom is megerősítette.

A vesét tokok veszik körül, ezek nemcsak a vese védelmében, de a rögzítésében is fontos szerepet játszanak. A középső zsíros tok zsírrétege óvja a veséket a külső mechanikai hatásokkal szemben, ezenfelül biztosítja, hogy ne süllyedjenek le. A rövid időn belül nagyobb súlyt vesztő embereknél ez a zsírréteg olyan mértékig lecsökkenhet, hogy képtelen megtartani az alapállapotában is elmozdulásra képes vesét.  A vesesüllyedés nemcsak járás, hanem állás közben is deréktáji fájdalommal, görccsel, súlyos vizeletürítési zavarokkal társul” – mondta dr. Nagy Viktor.

És sajnos ez nálam sem alakult másképp.

Csak még az utolsó  mínusz 5 kiló menjen le?

Tudjátok mit? Inkább maradjon. Legyen, az legalább nem fáj! Nincs azzal baj, ha egyszer-egyszer beiktatunk egy diétát, csak fontos, hogy ésszel tegyük, és tudjuk, hol a határ. Annyit megtanultam a diétahibáimból, hogy ne akarjam megváltani a világot egy héten legalább kétszer, mert nem fog menni. Nagyon sok minden közrejátszik abban, hogy egy diéta és a sport meghozza a várva várt eredményt. Nem árt a jó nagy adag türelem, kitartás, és mindennél fontosabb önmagunk elfogadása. És szakembert is érdemes megkérdezni, mielőtt rosszat teszel a szervezetednek. Én megtanultam a leckét, amit ezentúl mindig szem előtt tartok: az egészség mindennél fontosabb, és mindent felülír, mert ha egészséged nincs, akkor semmid sincsen.

Olvass még diétás tippeket az NLCafén!

  •          A világbajnok 10 kedvenc diétás húspáca
  •          Az öt legnagyobb hiba, amit elkövethetsz, ha diétázol
  •          “Már nem vagyok konyhamalac” – 77 kilót fogyott a kétgyerekes anyuka

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top