Életmód

Programozni tanul a bölcsész: nem a matekot kell tudni, hanem a logikus gondolkodást

A magyarországi oktatás nem termel ki kellő mennyiségű, képzett informatikust, pedig kereslet lenne rá. Cserébe beleverik az emberek fejébe, hogy a programozáshoz minimum atomfizikusnak kell lenni, holott ez csupán közkeletű tévhit. Megnéztük, mire számíthat az, aki úgy dönt, kitanulja a kóderszakmát.

A matematika sosem volt az erősségem, vért izzadva hármas-négyes körül evickéltem végig a tanulmányaimat. Láttam fejlesztőket, programozókat dolgozni közelről, és bár a nagyobb logikai összefüggésekkel nem volt problémám, mindig elborzadtam, amikor függvényekről, változókról és egzotikusnak hangzó matematikai műveletekről volt szó. Éppen ezért csillant fel a tekintetem, amikor megkaptam a Green Fox Academy programozó workshopjára szóló meghívóját, amelyben külön kiemelték, hogy a programozás nem csak a matekzsenik játszótere. Angoltudás azért nem árt.

A képzésre az Andrássy út egyik patinás, gangos házában került sor, ahol több informatikai cég működik. A workshop elején Fazekas Barbara ügyvezető elmondta, hogy a munkaerőpiacon éppen átalakulóban vannak az értékteremtés szabályai, ugyanis azok a helyek lesznek képesek az értékteremtésre, amelyek képesek követni a gyors változásokat. A Green Fox Academy négy hónapos intenzív képzése ezt is szem előtt tartja, ennyi idő alatt ugyanis nem évül el a résztvevők tudása, illetve ha úgy adódik, akár menet közben is tudnak változtatni a tanmeneten, ha a technológia fejlődése ezt kívánná meg.

A workshopokon az IT-cégek munkamódszereit emulálják, a munka önállóan, kis csoportokban folyik (Fotó: Green Fox Academy)
A workshopokon az IT-cégek munkamódszereit emulálják, a munka önállóan, kis csoportokban folyik (Fotó: Green Fox Academy)

Fazekas Barbarától azt is megtudhattuk, hogy a Green Fox Academy 17 Magyarországon is jelen lévő partnercéggel működik együtt, ebből 6 helyen már több mint egy éve dolgoznak a képzést elvégző korábbi hallgatók.

Nem olcsó, de megtérül

A Green Fox Academy képzései nem olcsóak, előzetes fizetés esetén 990.000 forint + áfa, utólagos törlesztés esetén csaknem 1,3 millió forintba kerül a négy hónap, amit a végzett hallgatóknak a tanfolyam befejezését követő harmadik hónapban kell elkezdeni törleszteni. Azonban, aki elvégzi a képzést, annak a Green Fox – partnerein keresztül – minimum 220.000 forintos kezdő fizetést garantál. Tény, hogy ebből havi hetvenezrével törleszteni komoly érvágás, de figyelembe véve a tényt, hogy már egy junior programozó is 250-300 ezer között keres, a seniorok között pedig nem ritka a 600-800 ezres fizetés sem, érdemes lehet előre spórolni, vagy egy picit meghúzni a nadrágszíjat, a befektetés ugyanis busásan megtérül.

“Négylépcsős kiválasztási folyamattal dolgozunk, ennek részét képezi a logikai képességek felmérése és a pszichológiai profil meghatározása is” – tette hozzá Fazekas Barbara.

Szoftverfejlesztőnek de hardverprogramozónak is tanulhatnak a hallgatók (Fotó: Green Fox Academy)
Szoftverfejlesztőnek de hardverprogramozónak is tanulhatnak a hallgatók (Fotó: Green Fox Academy)

A képzésekre átlagosan ötszörös a túljelentkezés, a hallgatók majdnem 40 százaléka nő, ez kimagasló ezen a területen. A képzés rendkívül intenzív, a hallgatók napi 8 órát töltenek csoportos munkával – már ezzel is a leendő munkahelyi környezetet igyekeznek szimulálni a trénerek – amihez napi legalább két óra házi feladat is társul. Nagy a nyomás, de erre szükség is van, hogy a 4 hónapos képzés versenyképes tudjon maradni.

“Emellett azért választottuk ezt a rövid formátumú oktatási modellt, mert azt szeretnénk, hogy minél kevesebb időt töltsenek a diákjaink munka nélkül” – mondta Kökény Tamás, a Green Fox technológiai vezetője és társalapítója.

Kökény
Kökény “Tojás” Tamás (j.) az akadémia egyik alapítója és mentora (Fotó: Green Fox Academy)

A nehézségek feloldásában két főállású szakpszichológus is segít. A számok pedig magukért beszélnek: az eddigi végzett hallgatók közül két kivétellel mindenki el tudott helyezkedni az iparágban, hárman voltak, akik idő előtt hagyták ott a tanfolyamot, de azért, mert külföldön kaptak szoftverfejlesztői állást. Az idei évben arra számítanak, hogy legalább kétszáz hallgató végzi majd el a tanfolyamot.

“Valós probléma az informatikushiány, egyre inkább látjuk, hogy az elmúlt 2-3 évhez képest mennyivel nehezebben találunk ilyen szakembert, viszont mennyivel több álláshirdetés jelenik meg” – tette hozzá Petényi István, a Green Fox legnagyobb partnere, az evosoft operatív vezetője. “Mi is olvassuk a híreket, és a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy milyen nehéz ma informatikusokat találni, ezért is vágtunk bele. Ráadásul, mi, az informatikai cégek is okozói vagyunk a hiánynak, néhány év múlva viszont sok olyan terület lesz, ahol nehéz most elképzelni, hogy majd informatikusok is dolgoznak ott, például a jogászok között, ez pedig mind abba az irányba visz, hogy még nehezebb dolgunk lesz.”

Most jön a Java(script)!

A megnyitó után már mindenki izgatottan várta, hogy Kökény Tamás bevezessen minket a programozás rejtelmeibe. Persze, a “programozás” mint fogalom elég sok mindent lefed, a workshopon részt vevő újságíróknak a Javascript nevű programnyelvbe nyílt alkalmuk betekinteni. Ezt a nyelvet 1995-ben hozta létre a Netscape Navigator böngészőt fejlesztő NCC egyik munkatársa, Brendan Eich fejlesztette ki, ma pedig már rengeteg online eszköz és szolgáltatás használja, többek között például a Facebook csevegőjének a Messengernek az ablakait is a Javascript segítségével tudjuk megnyitni.

A szemléltetéshez a Green Fox egy saját felületét használhatjuk, ami a Code Maven nevű online oktatóprogram testreszabott verziója. Az oldalon látható két ablak közül a bal oldaliba kell írni a programkódot a jobb oldaliban, az úgynevezett vásznon (canvas) egyből látható, hogy a leírt kódsorok lefuttatása mit eredményez.

Ismerkedés a Javascripttel: a hallgatók minden lépésben valami újat tanulnak
Ismerkedés a Javascripttel: a hallgatók minden lépésben valami újat tanulnak

“A kód a számokkal jelzett sorokat követve fut le, ezért fontos, hogy minden utasítás a helyén legyen” – mondta Kökény Tamás. “A programozás olyan, mint amikor egy kartondoboznak próbáljuk becsukni az alját, ilyenkor mindent a megfelelő helyre kell hajtogatni, hogy a végeredmény rendben legyen. A programozásnál emellett sok folyamat működését párhuzamosan kell fejben tartani. Ja, és még valami: angol nyelven programozunk, nem magyarul!”

A szűk három órás workshop inkább kedvcsináló a Javascript elsajátításához, a Code Maven helyi verziója érthető lépéseken vezeti végig a felhasználót, felvázolva a Javascript alapvető működését.

“A jó programozó egyik legfontosabb képessége, hogy jól tud keresni a Google-lel – mondta Kökény Tamás. – Ugyanis nagyon valószínű, hogy ha valamilyen problémára megoldást keresünk, azzal már volt dolga másnak is. Ezért ilyenkor érdemes olyan helyeken keresgélni, mint például a Mozilla Developer Network, ahol rengeteg programnyelv és online technológiai megoldás között kereshetjük meg a minket foglalkoztató problémát. De ott van például a Stack Overflow is, ami olyan, mint egy gyakori kérdések oldal, csak programozóknak.” Fontos, hogy nem szabad újra feltalálni a kereket, sokkal hatékonyabbak leszünk, ha mások tapasztalataiból merítünk.

De mire elég egy 4 hónapos tanfolyam?

A workshop végére a résztvevők már lazán tudták a képernyőn megjelenő alakzatokat áthelyezni, átméretezni és átszínezni is, ez persze csekélységnek tűnik például egy weboldal leprogramozásához képest, de arra tökéletesen elég volt, hogy megmutassa: a programozáshoz tényleg nem kell feltétlenül Wolf-díj, csupán a megfelelő gondolkodásmódot kell elsajátítani, onnantól pedig kis túlzással a különféle parancsok és paraméterek értelmezésére és a megfelelő logikai sorrendre kell odafigyelni. Természetesen ennek is megvannak a maga sajátosságai.

“A programozók szerint egészen más számok a kerek számok, például a 255” – tette hozzá Kökény Tamás, miközben az RGB-színkódok rejtélyeit magyarázta. Az RGB a red, green, blue szavak rövidítéséből áll össze, ebből a három színből keveri ki a számítógép a képernyőn megjelenő színeket.

A mentorok körbejárva segítik a hallgatók munkáját (Fotó: Green Fox Academy)
A mentorok körbejárva segítik a hallgatók munkáját (Fotó: Green Fox Academy)

Mentorunk arra is felhívta a figyelmet, hogy a programkódok világa egy dinamikusan változó terület, ami folyamatosan változhat, ezért nem szabad mereven ragaszkodni a megszokott módszerekhez. Ahogy Tamás mondta: “nem az a fontos, hogy épp most működjön a szoftverünk, hanem, hogy a lehető legkönnyebben lehessen módosítani”.

“Ahogy egyre jobban megtanul programozni az ember, megtanulja szétválasztani a különböző működési sémákat – magyarázta a szakember. – Ahogy pedig elkezdünk belemélyedni a programozásba, azt fogjuk tapasztalni, hogy egyre kevésbé matematikus területen mozgolódunk.” A rövidke workshop során valóban nem volt szükség bonyolult matematikai műveletekre, de Kökény Tamás szerint a legbonyolultabb dolog, amivel a tanfolyamon szembesülnek a hallgatók, a logaritmus lehet.

Arra a kérdésre pedig, hogy körülbelül mire elég a négy hónapos intenzív tanfolyamon felszedett tudás, kétféle válasz is érkezik: “a hallgatóink a képzés végére képesek lesznek rá, hogy önállóan dolgozzanak egyes modulokon (a programkódok részeit képező, különböző funkciókat ellátó blokkok). De például, az egyik gyakori kérdés, amit általában fel szoktak tenni, ha valakiről kiderül, hogy tud programozni, úgy hangzik: “a nagybátyám új üzletéhez kéne egy webshop, azt meg tudod csinálni?” A hallgatók egy ilyen webshopot például már képesek lesznek összerakni nyílt forráskódú elemekből.”

A programozással való rövidke ismerkedés után egészen kedvet kaptam hozzá, hogy valami hasonlót csináljak. Lehet, hogy az NLCafé olvasói nemsokára már olyan funkciókkal is találkozhatnak az oldalunkon, amelynek a kódját én írtam. Legalábbis, ha a fejlesztőink is jónak látják a kód közelébe engedni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top