Életmód

Imádja a net a buddhista szerzetest, aki szabadidejében híres sminkmester

A 26 éves Kodo Nishimura két éve tette le a szerzetesi esküt. Azt mondja, egyáltalán nem zavarja hogy kettős életet él, ha ezzel örömet szerez az embereknek.

Azután, hogy 2015-ben végére ért a szerzetesi képzésnek, a most 26 éves Kodo Nishimura letette az esküt, ezzel pedig hivatalosan is buddhista szerzetes lett. Talán ő az egyik legfurcsább mind közül: Nishimurának ugyanis az a hobbija, hogy férfiakat és nőket sminkel. Ráadásul nem is ügyetlenül! Tavaly például ő készítette a japán szépségkirálynő sminkjét is.

Imádja a net a buddhista szerzetest, aki szabadidejében híres sminkmester

A szerzetes a Buzzfeed News amerikai hírszájtnak elárulta, azután döntött úgy, hogy komolyabban foglalkozik majd a sminkeléssel, hogy kifestette egy ismerősét. “Láttam rajta, hogy mennyire boldoggá tette a végeredmény, ezért elhatároztam, hogy megtanulok néhány trükköt, hogy így segíthessek azokon, akiknek erre szükségük van.”

Nishimura őszintén beszélt arról is, hogy eleinte komoly fejtörést okozott a hobbija. “A buddhista szerzeteseknek nem szabad hivalkodóan öltözniük, vagy egyéb módon felhívni magukra a figyelmet” – mondta, majd hozzátette, szerencsére mentora bátorította őt, így elvégezhetett egy sminkmesteri tanfolyamot, és ma már ő tart képzéseket transznemű embereknek.

“Rájöttem, hogy az önértekelésük szempontjából nagyon fontos, hogy megtanuljanak csinos sminket készíteni, ezért tartok nekik órákat” – vallotta be Nishimura, aki néhány hónapja szerepelt az egyik legnagyobb japán LMBTQ-magazin, az Out in Japan címlapján is.

Olvass még többet a buddhizmusról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top