Életmód

Sokkoló adat, hogy bánnak a nőkkel a szomszédunkban

Romániában is megtartják a nők elleni erőszak világnapját, mert náluk majdnem minden harmadik nő válik a családon belüli erőszak áldozatává.

Nincs eszközük a Romániában élő nőknek, hogyan védekezhetnének az agresszióval szemben és az ország egyharmadában nem működnek olyan intézmények, amelyek támogatást nyújthatnának a bajba jutott és kiszolgáltatottá vált áldozatoknak.

Ez hatalmas tragédia egy olyan országban, ahol a nők mintegy harmada válik a családon belüli erőszak áldozatává.

Szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy gondot jelent a hatósági védelem alá helyezett áldozatok valós megóvása, ugyanis a tettes ellen 72 óra alatt elfogadhatnak egy ilyen határozatot, de ezt követően az áldozatok védelme nem biztosított megfelelően. Ezért az agresszor elleni szankciók súlyosbítását szorgalmazzák, mint például az őrizetbe vételének és az előzetes letartóztatásba helyezésének lehetővé tételét.
    
Az idei első fél évben a román rendőrségre 9 ezer olyan panasz érkezett, amelyben családon belüli erőszakcselekményt jelentettek az áldozatok. Simona Voicescu, az áldozatoknak védelmet nyújtani hivatott egyik román civil szervezet ügyvezető igazgatója elmondta: az erőszak leggyakoribb formája az érzelmi és pszichikai síkon elkövetett agresszió, amelynek kimutatása és kezelése a legnehezebb.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top