Életmód

Biztonsági őr büntetett a bankfiókban

Kedden délután egy budai bankfiókban ügyfélre támadt a biztonsági őr. A földre vinni nem tudta, helyette őt vitték el.

Egy ügyfél kedden kevéssel dél után pénzt akart befizetni egy Budapest XII. kerületében lévő K&H bankfiókban, aztán verekedés lett a vége – írja az index.hu. Mivel nem volt lakcímkártyája, az egyik ügyintéző befeszült, és megtagadta a tranzakció végrehajtását. Bár egy másik ügyintéző végül kezelte a helyzetet és elintézte a kért szolgáltatást, a Roland nevű ügyfél nagy bajba került:

felfigyelt rá a biztonsági őr!

Biztonsági őr büntetett a bankfiókban

Többszöri szóváltás után a jelvényes ember különféle kényszerítő intézkedéseket akart alkalmazni a tanácstalan ügyfélen, ám méretbeli különbözőségük miatt nem járt sikerrel. Ekkor hangzott el a kulcsmondat:

“Gyere ki, itt el tudjuk intézni!”

Az ügyfél azonban érthető módon viszolygott az ügymenet ilyetén fordulatától, talán a kamerák óvó közelségében is bízott, miközben az ügyintézők is elkezdtek bepánikolni. Az őr erre csavargatni kezdte Roland karját, aztán kiértek a rendőrök, akik először bankrablásra gyanakodtak.

A bankfiókot bezárták, az őrt bevitték, az ügyfelet pedig este nyolcig váratták, hogy felvehessék tanúvallomását. Az őr ellen garázdaság miatt indult eljárás, Rolandtól pedig bocsánatot kért a bankfiók vezetője. 

Mi pedig láttunk már ilyet:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top