Életmód

Ezen a munkahelyen kötelező a csók a főnökkel

Bizarr rituáléval indítják a munkanapot egy kínai vállalatnál. Eddig még csak két olyan alkalmazott volt, aki felmondott inkább, mintsem hogy ebben részt vegyen.

Egy pekingi cégnél a főnök arra kényszeríti a női alkalmazottait, hogy reggel, 9 óra és fél 10 között sorakozzanak fel és csókolják szájon őt. A férfi szerint ez erősíti a vállalati kultúrát és az összetartást a főnök és a beosztottak között.

A sörcsapok árusításával foglalkozó vállalat munkatársainak fele nő, és eddig mindössze ketten akadtak, akik nem voltak hajlandóak megcsókolni a főnököt, inkább felmondtak.

Ezen a munkahelyen kötelező a csók a főnökkel

A főnök azt állítja, hogy a reggeli csók kifejezetten jót tesz az alkalmazottaival való kapcsolatának, és vannak köztük olyanok, akik kifejezetten hiányolják is olyankor, amikor nincs bent a munkahelyén.

A bizarr reggeli rituáléról készült felvételek kiszivárogtak a kínai közösségi oldalakon, és hatalmas felháborodást váltottak ki. Voltak, akik felvetették a kérdést, hogy vajon mit szólnak a nők párjai, férjei ehhez? És akadt olyan is, aki megjegyezte: a főnök perverz, a beosztottai pedig bolondok.

Oddity Central

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top