nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Tényleg elhiszed, hogy fejben dől el minden?

Tényleg elhiszed, hogy fejben dől el minden?

Ha fejben dőlne el minden, akkor én már rég 54 kiló lennék, három sikeres maraton lenne mögöttem, párszor szerepeltem volna bármelyik Forbes magazin címlapján, az amerikai Vogue címlapján, megválasztottak volna az év emberének három egymást követő évben, és most azt találgatná a fél magyar sajtó, hogy én vajon kinek dolgozom.
Hódos Hajnalka
Hódos Hajnalka
f Ajánlom

Ha fejben dőlne el minden, én már rég megnőttem volna 164 centisről 173 centisre. Csak szeretet lenne bennem, és koponyámat majd’ szétfeszítenék a pozitív gondolatok.

Egy hatalmas könnyűszerkezetes, csupa ablak házban laknék alig 280 négyzetméteren, nagy terasszal, hatalmas kerttel, amiben a fű gyönyörű smaragdzöld lenne, mindenütt hortenziák pompáznának, hírmondóba se lenne pitypang, disznóparéj, vakond és a szomszéd macskája nem hozzánk járna át vécézni. A kutyám visszahozná a labdát, leülne és maradna, a férjemmel olyanok lennénk, mint a turbékoló galambok, a gyerekem maga lenne a földre szállt angyal, a lakásom úgy nézne ki, miután beszalad a kutya és a gyerek az esőáztatta és őszillatú színpompás kertből, mint bármelyik tévés fertőtlenítőreklámban, és úgy általában, az életem tökéletesebb lenne, mint a Stepfordiaké.

Ehelyett a minap hoztam egy olyan döntést, ami miatt valószínűleg a mindennapjaimat a jövőben úgy jellemzem majd, hogy kukoricán térdelni a szopóbódéban, miközben végtelenítve szól a seriserilédi, de meggyőződésem, hogy ez egy bátor döntés volt, ami a javamra válik.

Ez a döntésem nem feltétlenül fog változást előidézni. Valószínűleg nem vonzom mágnesként a sikert, a pénzt, a zsíros állásokat és a pasikat, nem kerülnek helyére a fejemben a dolgok, nem értem meg a létezés nagy összefüggéseit, még az is lehet, hogy nem történik semmi sem. Ez a másik parasztvakítás. Hogy ha végre-valahára megmozdulsz, és arrébb raksz egy doboz gyufát, az rögtön megváltoztatja a világot, és egyből olyan lesz minden, amilyennek rögtön megálmodtad.

Az első az, hogy fejben dől el minden. Nem.

Persze meg lehet csinálni valamit erőből, fejből, de tapasztalatom alapján az sosem hoz tartós eredményt, és ha mégis, akkor az állapot fenntartása napi küzdelem, vér és könny, ami rengeteg energiát von el. Amit erőből, fejből csinálunk meg, az csak egy, a fizikai világban láthatóvá lett eredmény, de semmi több.

Le lehet fogyni például. Én is láttam sok példát rá. Le lehet fogyni porokkal, betartós diétákkal, nagyon sok sporttal és nagyon sok jégsalátával. De ez önmagában nem okoz semmit. Attól, hogy valaki vékony lesz, attól nem lesz pasija, jobb állása, több pénze és nagyobb sikere. Attól még jó alakja sem lesz, csak testzsírja nem lesz. A hájtalanság pedig elég sovány tőke a vágyott élethez.

Tényleg elhiszed, hogy fejben dől el minden?

Ha valakinek végre sok pénze lesz, és megveheti mindazt, aminek a hiányától most szenved, nem feltétlenül oldódnak meg a problémái. Lesz egy csomó vagyontárgya, és talán nem szorong a napi betevő meg a csekkek miatt, de előbb-utóbb szembesül azzal, hogy a problémái ugyanazok maradtak. Hogy ugyanolyan magányos, mint előtte, nincsenek barátai és a házassága is üres. Ha valaki sikeres, népszerű és valóságos lájkmágnes, vagy elismert és megbecsült, azt az embert nem feltétlenül fogják szeretni is. Persze jó sokáig össze lehet keverni az elismerést és/vagy a megbecsülést meg a népszerűséget a szeretettel, ettől még tény, hogy ez három különböző fogalom. Van átjárás, van közös halmaz is, de a szerethetőség nem okozata a másik kettőnek.

Szóval én már nem akarok fejben eldönteni semmit. Nem akarok erőlködni.

Nem akarom erőből, fejből megcsinálva élni az életemet, és rengeteg energiát fordítani erre az erőből megcsinált művi életnek a fenntartására. Mert ezt már csináltam eleget. És bevallom, olyan nagy eredményeket nem értem el, cserébe holtfáradt vagyok, nyúzott, kimerült, és már sem kedvem, sem erőm összetartani ezt az egészet, amiről én azt gondoltam, hogy az én jól felépített, szilárd alapokon nyugvó életem. És ennek az életnek a közepén vagyok én, a mosolygó anyaésfeleségdolgozónő, csakhogy ha közelebb jön valaki, láthatja, hogy a mosolyom valójában vicsorgás az emberfeletti erőfeszítéstől – persze nem láthatja senki, de csak azért, mert közel se jöhet senki.

Valójában sokkal kevesebb energiámba kerül őszintén, két lábbal beleállni az életembe, mint megcsinálni egy másikat, amihez sem nekem, sem a férjemnek, sem a kislányunknak semmi közünk. Valójában sokkal kevesebb energiámba kerül saját magamnak lenni, mint valami idióta tyúknak, aki megfelel a társadalmi elvárásoknak, és magára erőltet mindenfélét, és trendeket követ, hogy ne lógjon ki a sorból, és megpróbál lépést tartani azokkal, akik ha őszinték vagyunk, nem is számítanak.

Szóval első lépésként jól körülnéztem, és jól megnéztem magamnak mindent magam körül. Ez vagyok itt én. Ez a férjem, ez a gyerekem. Ez a származási családom, ez a választott munkám, ez a munkahelyem, ez a lakóhelyem, ez a városom, ez az én országom. Ezek a barátaim. Ezek a körülményeim. Ez VAN. Pont. Ebbe kell beleállni.

A jelenlegi helyzetre kell igent mondani, és megtenni a lehetőségekhez, a tehetségemhez mérten mindent, amit tudok. Mert csak ennek, csak egy ilyen életnek van értelme.

Igent kell mondani, és ennek az igennek az első lépése annak a felismerése, hogy ez VAN. Lehet nyavalyogni, hogy másnak miért van több vagy más, nekem miért ez jutott, és nyavalygás közben vagy után el lehet olvasni a következő írást arról, hogy fejben dől el minden. És lehet dönteni amellett is, hogy megvizsgálom, miért nem tudok élni a kvalitásaimmal. Hogy mi az igazi probléma, mi van a dolgok mélyén.

Tényleg elhiszed, hogy fejben dől el minden?
  • Lehet, hogy nem is az a probléma, hogy akkora a seggem, mint egy harci ménnek, hanem azért nincs pasim, mert nem vagyok érett egy párkapcsolatra és félek az elköteleződéstől?
  • A halálba cseszegetem a férjem mindenféle hülyeséggel, néha már én is rosszul vagyok, ha magamat hallom, közben csak annyit kéne bevallanom magamnak, rettegek attól, hogy elhagy, és egyedül maradok a gyerekekkel?
  • Tisztában vagyok vele, hogy a gyerekem kihasznál és ugráltat, hogy zsarnokoskodik felettem, de némán tűrök és mosolygok, mert félek, hogy nem szeret engem, és amikor felnő, ugyanolyan lesz a kapcsolatunk, mint az anyámé meg az enyém, és ezt nem akarom, bármi mást, csak ezt ne?

Ezekre a válasz nem a fejben van. És ott semmi nem dől el. A kocsma elé letámasztott huszonhatos, amire rápókozták a pébépalackot. Az eldől.

Az okokat, a dolgok gyökerét fel kell tárni, és az nem fejszámolás, hanem egy folyamat, amiben rengeteg az érzelem és az őszinteség. És ahol érzelem van, ott fájdalom is van. És még az is kiderülhet, hogy elég sok mindenről mi magunk tehetünk, mert nem erős nők és jó anyák vagyunk, hanem gyávák és megalkuvók.

Persze mentálisan és fejben erősebbnek sokkal nagyobb trend lenni, mint őszintének lenni és magamban vájkálni meg érzelmeskedni. Picsogó libák nem futnak félmaratont, nem fogynak negyven kilót, és nem mutatják meg másoknak, hogy akkor is megcsinálják magukat, ha mindenki beledöglik is. Szóval annak sokkal nagyobb vonzereje van, hogy fejben dől el minden, mert erőlködni mindenki tud, az nem egy vasziszdasz. Vasakarat, keménység, célokra irányított erő, motiváció, fegyelmezettség és elszántság. Elhagyni a komfortzónát, meghaladni a saját korlátainkat. Ha kell, csináld is össze magad!

Hangzatosnak hangzatos, nem mondom. Csak egy baj van vele: nem igaz. Úgyhogy én kiszálltam a fejemből, és abbahagytam az erőlködést. Most jobb.  

Olvass még Hódos Hajnitól az NLCafén:

Megosztás Facebookon