Életmód

Delfinek segítettek a sérült magyar kisfiúnak

Rábíznád a delfinekre a súlyosan beteg gyermeked? Szabó Kata belevágott, és így átélhette a pillanatot, amikor a delfinek sajátjukként szerették, gyógyították a kis Botondot.

“A három delfin viselkedése megható volt. Ösztönösen megértették a fiamat, érezték, hogy neki több segítség kell. Tíz napig a legőszintébb bizalommal adtam át nekik életem legféltettebb kincsét. Vigyáztak rá, sajátjukként szerették, játszottak vele és gyógyították” – mesélte Szabó Kata, aki Törökországba vitte halmozottan sérült kisfiát egy delfinterápiára.

A születésekor fellépő oxigénhiány következtében halmozottan sérült a most 9 éves Szecskó Botond. A szülei minden lehetőséget igyekeznek megragadni, ami bármilyen mértékben is kedvező hatással lehet kisfiuk állapotára. Az állatok ösztönösen gyógyító erejéről az elmúlt évek során a hetente látogatott lovas foglalkozásokon is meggyőződtek, amelynek hatására Boti látványos fejlődést ért el.

A család idén nyáron Törökországba utazott, hogy megvalósítsa régóta dédelgetett álmát: Botit beíratták egy delfinterápiás programra. “A tíz nap alatt új kapcsolatokat, barátokat szereztünk. Olyan érzésem van, mintha mindig is ismertem volna őket. Különösen a delfineket” – meséli Szabó Kata, Boti édesanyja.

“Aki ismer, tudja, hogy nagyon nehezen engedem más kezébe Botit. Ezúttal sem volt másképp, csakhogy az aggodalmam már az első alkalommal szertefoszlott. Tayfun, a terapeutánk nyugodt, figyelmes, és olyan finoman ért Botondhoz, mint egy hímes tojáshoz. Amikor bizonytalan volt, hogyan mozdítsa Botit, a szemével kérdezett, én pedig válaszoltam a partról. A három delfin viselkedése is megható volt. Ösztönösen megértették a fiamat, érezték, hogy neki több segítség kell. Tíz napig a legőszintébb bizalommal adtam át nekik életem legféltettebb kincsét. Vigyáztak rá, sajátjukként szerették, játszottak vele és gyógyították.”

A család két hetet töltött Törökországban, maga a terápia tíznapos volt. “Boti minden délelőtt a delfinekkel és Tayfunnal úszkált és játszott a medencében. A legfiatalabb delfinnel, kicsi Adával nagyon hamar egymásra hangolódtak. Egyébként Boti sokkal bátrabb volt, mint vártuk, már első nap bevitte őt a vízbe a terapeuta, mert látta, hogy nem lesz gond. Volt, hogy a férjem is a vízben volt, de a delfinek ösztönösen érezték, ki az, aki inkább segítségre szorul: amikor a fiam is ott volt, mindhárman köré gyűltek.

Kicsi Ada, vagy ahogy török nevén szólítottuk, kücsük Ada pedig különösen érzékenyen bánt a gyerekkel, amikor vele úszott, feljebb emelte, óvatosan, lassan ringatta a víz tetején. Érdekes volt, hogy Boti azonnal megtanulta megkülönböztetni a delfineket, nekem ez már csak a végére ment, olyan egyformának tűntek. És kicsi Ada is, amikor Boti a medence széléhez közeledett, szinte azonnal ott volt, hogy üdvözölje kis barátját – mosolyog Kata, ahogy felidézi az emlékeit. – Boti persze első alkalommal kicsit meglepődött, de aztán teljesen lekötötte a figyelmét az állatok közeledése, viselkedésük figyelemmel kísérése.

Delfinek segítettek a sérült magyar kisfiúnak

Énekeltek neki, finoman odabújtak hozzá, hagyták, hogy Boti a saját ritmusában érintse meg őket, ott, és ahogyan ő azt szeretné. Volt, hogy kicsi Ada a víz alatt énekelt, ilyenkor buborékok jöttek fel a vízből, amin persze Boti jót kacagott. Nagyon meghitt pillanatok voltak ezek. Néhány nap után Boti már egyedül emelte a karjait a delfinekre, fogta az uszonyukat, az orrukat, rájuk hajtotta a fejét, ahogy odabújtak hozzá. Önálló mozdulatok voltak ezek, ami nála nagy dolog. Nem tudom, mit érezhetett ilyenkor, de fantasztikus látvány volt.”

Katáékban már jó néhány éve érlelődött a gondolat, hogy Botonddal delfinterápiára utazzanak. “Tél volt még, amikor elkezdtem kutatni az interneten a delfinterápiás lehetőségek után – folytatja az anyuka. – Beszéltem két szülőtársammal is, akik már korábban jártak sérült gyermekeikkel Törökországban hasonló foglalkozáson. Tapasztalataikat hallva erősödött meg bennünk az elhatározás, hogy mi is szeretnénk kipróbálni ezt a különleges gyógyító kezelést.” A család dr. Murat Kemaloglu török orvost választotta, aki Antalyában és a kemeri delfinközpontban dolgozik munkatársaival, és akivel Kata még télen fel is vette a kapcsolatot.

Delfinek segítettek a sérült magyar kisfiúnak

Az orvos annak az amerikai David Nathansonnak a követője, aki világhírűvé tette a delfinasszisztált terápiát (DAT), amely bizonyítottan elősegíti fejlődési rendellenességekkel küzdő (pl. Down-szindrómás, autista, egyéb értelmi vagy érzelmi fogyatékos) emberek beszéd- és mozgásképességeinek fejlődését. A delfinekből áradó feltétel nélküli szeretet és együttérzés hatására erősödik a sérült gyerekek önbizalma, tanulási és szociális képességeik látványosan fejlődnek.

Nem volt ez másképp Botondnál sem, természetesen a saját szintjéhez viszonyítva. De a pozitív változásokat nem csak a szülei észlelték, akiknek a terápián töltött minden nap egy csodával ért fel, hiszen már megtanulták, hogy a mozgásra és érthető beszédre szinte képtelen fiuk apró fejlődései igazából óriási erőfeszítések. “Miután hazajöttünk, a lovas foglalkozáson azt mondták, Boti még sosem volt ilyen mosolygós. Nem lehet nem észrevenni, hogy megnőtt az önbizalma, a saját képességeibe vetett hite” – magyarázza Kata.

Delfinek segítettek a sérült magyar kisfiúnak

“Sokkal jobban akar egyedül csinálni dolgokat. Járás közben kirúgja magát a kerekesszékből és önállóan akar lépegetni, persze közben még tartani kell. A szállodában magára húzta a takarót, korábban ilyet sosem csinált. Ahogy övet sem fűzött be sosem, és most az is sikerült neki. Fogja a távirányítót és felhangosítja a tévét. Mintha ráébredt volna, mi mindenre képes a teste. Sokat okosodott. Nem is tudom elmondani, mekkora boldogság ez nekem.”

Kata és férje, Laci sokat gondolkodtak azon, vajon mit érezhet Boti, amikor a delfinekkel van a medencében. “Nem tudja elmondani, hiszen nem beszél. De láttuk rajta. Egész nap mosolygott, fülig ért a szája, motivált volt, rengeteg önálló mozdulatot tett, és sokkal gyorsabban reagált” – mondja az anyuka, aki már ennyivel is megelégedne, de Murat doktor szerint még nagyobb fejlődés várható.

Delfinek segítettek a sérült magyar kisfiúnak

A delfinekkel végzett közös feladatok, élmények, emlékek a doktor szerint a gyereket hosszabb távon is elkísérhetik. Szerinte sokkal inkább terhelhető lesz az iskolában, és terhelni is kell, mert most több mindent lesz képes feldolgozni. Mindemellett Murat doktor hangsúlyozta, hogy a delfinterápia akkor igazán hatásos, ha egy terápiás folyamat része, és a páciens a számára szükséges, folyamatosan alkalmazott klasszikus terápiák, illetve egyéb fejlesztő foglalkozások mellett részesül kezelésben. “A mi esetünkben ez a konduktív fejlesztés a Pető Intézetben folyik, AAK (augmentatív és alternatív kommunikáció), logopédia, úszás és rendszeres lovaglás. Optimisták vagyunk és türelmetlenül várjuk, mivel lep még meg minket Boti.”

Olvass még delfinekről az NLCafén!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top