nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Hatalmasat nőhet a minimálbér

Hatalmasat nőhet a minimálbér

Drasztikus mértékben nőne minimálbér, ha a kormány támogatná a vonatkozó uniós javaslatot, ezzel mérsékelhető lenne a munkaerő elvándorlása.
Avatar
NLCafé
f Ajánlom

2016-ban Magyarországon a bruttó minimálbér száztizenegyezer forint, ami a jelenlegi, vagyis az első öt havi átlagos bruttó bérnek a 45,8 százaléka, míg az uniós emelési javaslat hatvan százalék – írja az mfor.hu.

Hatalmasat nőhetne a minimálbér

Ez az arány hazai viszonylatban jónak mondható, hiszen a korábbi években csak 39,1 százalék volt, majd évről évre kisebb-nagyobb mértékben emelkedett, így érve el a mostani 45,8 százalékot. Ez azonban még mindig kevés: a létminimum összege jócskán meghaladta eddig a legkisebb kötelező bérét.

Vasárnap az LMP hívta fel a kormány figyelmét arra, hogy a munkaerő megtartása miatt támogatnia kellene az egységes uniós minimálbérre vonatkozó parlamenti javaslatot. Ennek értelmében minden tagállamban egységesen az átlagbér hatvan százalékára kellene emelni a legkisebb kötelezően adandó bért.

Így a jelenlegi bruttó száztizenegyezer forintról 144 117-re növekedne. A bruttó összegnél azonban sokkal lényegesebb a nettó bér alakulása, amin nagyon sokat lendítene egy ilyen jelentős, közel egyharmados emelkedés.

A mostani 73 150 forint helyett ugyanis 95 838 forintot kaphatnának kézhez a minimálbérért dolgozók. 

Munkavállalói szempontból tehát mindenképpen előnyös lenne a változás, sőt a hazai munkaerő-piaci problémákat is enyhítené a munkaerő megtartása révén, viszont nagy kérdés, hogy ilyen mértékű emelést hogyan tudnának kigazdálkodni a vállalkozások.

 

Megosztás Facebookon