Életmód

Kiszöktek a rabok a cellából, hogy segítsenek a fegyőrön

A fegyőrnek szívinfarktusa volt, a rabok pedig gondolkodás nélkül a segítségére siettek.

A texasi börtön fegyőre állítólag épp tréfálkozott a rabokkal, mikor hirtelen elvesztette eszméletét, és nem mozdult többet. A rabok először azt hitték, ez is a műsor része, aztán kezdett ijesztővé válni a dolog.  

A rabok ekkor segítségért kiáltottak, de addig sem tétlenkedtek: valahogyan sikerült kijutniuk a cellából, hogy ellenőrizzék az ájult őr pulzusát. Azt mondták, tudták, hogy ezzel komoly bajba kerülhetnek, de egyértelmű volt számukra, hogy segítenek a fegyőrön, akit egyébként nagyon jó embernek tartanak.

A segítség hamarosan megérkezett, az őrt – akinek, mint később kiderült, szívrohama volt – elszállították, és kezelésbe vették a börtön egészségügyi munkatársai.  

Alább egy felvétel is látható az esetről: 

 

Forrás: Time

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top