Életmód

Cseh Laci nem él aszkétaéletet Rióig

Nem akar görcsölni, és aszkétaéletet sem él, bár a foci-Eb-t most kihagyja az úszó olimpikon. Állítja, magabiztosabb lett, világos célokkal.

Cseh László az olimpiai felkészülés utolsó két hónapjában is már reggel hatkor elkezd edzeni, így nem is tervezi a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság televíziós közvetítéseinek a követését.

Azt viszont tervezi, hogy csúcsformában legyen a riói olimpiára. “Nagyon sok mindennek kellett megváltoznia az életemben ahhoz, hogy a korábbinál magabiztosabb, a céljait világosan megfogalmazó emberré formálódjak át. Ehhez belülről érkező pozitív visszajelzések, biztató mérési eredmények és a munka hatékonyságát igazoló jó helyezések kellettek” – nyilatkozta Cseh László a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

Cseh Laci elmondta, hogy számára az olimpia a versenyek versenye, melynek az egyedisége abból származik, hogy csak négyévente kerül megrendezésre.

Nincs sok értelme az aszkétaéletnek, de a görcsös akarásnak sem. Mindent úgy kell csinálni, ahogy azt előre meghatároztuk. Számomra a világbajnokság is a sportág egyik csúcseseménye, és éppen ezért vagyok nagyon büszke arra, hogy tíz év után sikerült újra aranyérmet nyernem. Ettől függetlenül életem egyik legboldogabb napja lenne az, amikor a 2004 óta dédelgetett álmom megvalósul” – hangsúlyozta Cseh László.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top