Életmód

Hős lett a futó anyukából, miután megmutatta testét a szülés után

Mikor a megváltozott testéről kezdett képeket posztolni, rajongóinak egy része szó nélkül otthagyta őt. A többiek viszont hősként ünneplik.

Stephanie Rothstein négyéves volt, mikor szülei buzdítására futni kezdett. Akkor még időről időre nógatni kellett, ma már azonban minden nap fut. A saját örömére. Kánikulában. Esőben és hóban is. Aztán két éve a 32 éves phoenixi nő élete gyökeresen megváltozott: először 2014 júniusában, mikor világra hozta első gyermekét, majd 15 hónappal később, mikor a másodikat is. 

Azt mondja, a teste sosem lett ugyanolyan feszes, mint a szülések előtt volt, és ez a kezdet kezdetén nagyon is zavarta őt. “Szinte sokkolt, amikor a tükörbe néztem. Senki sem volt, aki felkészített volna erre az élményre, aki szembesített volna a nyers valósággal.”

Ehelyett Stephanie a saját bőrén tapasztalta meg azokat a változásokat, amiket az anyaság okoz egy nő testében, de mint mondja, néhány hét alatt sikerült megbarátkoznia a dologgal. “Ha most végignézek magamon, akkor egyrészt látom a csíkjaimat, a pocakomat, ami már sosem lesz a régi, de látom a lábaimat, amelyek olyan erősek, mint soha, és a lábfejeimet is, amelyek addig visznek majd, amíg akarom.”

A 32 éves anyuka instagramos rajongóinak elárulta, a leginkább az segített neki abban, hogy elfogadja a testét, hogy felidézte gyermekei arcát. “Ma már, ha a csíkokra és a redőkre nézek, boldogságot és határtalan büszkeséget érzek. Még most is nehéz felfognom, mi mindenre képes egy nő teste, hogy életet adjon” – írta Stephanie, akit az átalakult testéről készült fotói miatt jó néhány rajongója otthagyott. A többiek viszont, akik maradtak, hősként ünneplik a futónőt, aki nem félt megmutatni magát, és aki bátorságával más nőknek is segít, hogy büszkén vállalhassák a testüket. A szülés után is.

“Köszönöm, hogy mindezt megosztottad velünk. Én egy ötéves ikerpár és egy hároméves kisfiú anyukája vagyok, de még ennyi idő elteltével is csak szokom a testem látványát. Ma egy picit büszkébben nézek majd a tükörbe. Hála neked” – írta az emilyurais nevű felhasználó. 

Olvass még több cikket a szülés után megváltozott testképről az NLCafén: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top