Kezdj újra álmodozni

Most pedig észrevétlenül bújj ki az őrködő józan ész látóköréből. Lélegezz fel, lélegezz újra mélyeket.

A lelked már túl régóta gubbaszt rendre szoktatva egy hűvös sarokban. Az álmaid praktikus kalitkába zártad, hogy szertelenségük ne bosszantsa a képzeletszegény embereket. Haladsz előre dacosan, elszántan, viharverten vagy épp a siker dicsfényében fürödve ebben a felnőtt világban, ahol szigorú regulák tartanak vissza a meggondolatlan lépésektől, és te már nem is rángatod ezt a pórázt, hanem belegyezően viseled, mert megkötötted a magad kis jövedelmező alkuid az élettel. Elhitették veled, hogy enélkül nem megy, és úgy tudod, ilyen kell legyen az élet, ha vége a gyerekkornak – harminc ezüsttel a zsebedben, saját álmaid árulójaként kell végigcsinálni. El ne hidd ezt. Bármikor újra szabadon engedheted a lelked, és akármikor álmodhatsz úgy, ahogy gyerekként tetted: felelőtlenül, gátlástalanul, örömmel és teljes odaadással.

Első lépésként emlékezz vissza arra, miről is álmodoztál szívesen gyermekkorodban? Jelentéktelen butaságoknak tűnnek? Akkor nem azok voltak… Akkor a legfontosabb dolgoknak számítottak, amiktől teljes, színes volt az élet, várakozásokkal, meglepetésekkel teli. Mi lenne, ha most, felnőtt fejel is mernél ezekről a dolgokról álmodni? Még talán az is megeshet, hogy újra megtelik az életed tőlük színekkel, illatokkal, vágyakkal, és új, elképesztő terveid születnek ebből. Újra dúsgazdag leszel, éppen abban a pillanatban, amikor a harminc ezüstöt és minden alkut hanyag mozdulattal a hátad mögé hajítasz. Lehet, hogy éppen ez az, amiről már régóta álmodozol? Hát váltsd valóra az álmod, hogy újra igazi álmaid lehessenek!

Keresd fel azokat a helyeket, ahol régi, gyermekkori álmaid születtek. Feküdj fel a szénakazal tetejére nagyszüleid pajtájában, süppedj bele a régi füles fotelba, szaladj végig a réten, ahol a kék virágokat szedted, heverj el gyerekszobád padlóján, ahonnan abba tágas képzeletvilágba utazhattál . Látogasd meg a nagy fát, amire annyiszor felkapaszkodtál, és ahol igazán csodás álmokba ringattad magad. Sétálj végig a tó partján, a sétányon, a zegzugos park bozontos bokrai között, rúgdosd a cipőd orrával a fényes, gömbölyű gesztenyéket, túrd fel a tarka avart, és ülj le arra a hívogató padra, amin kisgyermekként is szívesen ücsörögtél. Tedd a kezed a méltóságteljes szobor zöld, hideg bronzcsizmájára. Vedd elő a padlásra száműzött, régi könyveid, és mélyen susogó, zizzenő lapjaik, foszlott borítójuk semmihez sem hasonlítható illatát. Kutasd fel gyerekkorod eldugott, elveszettnek kincseit. Az álmaidat.