Életmód

Az alvásszakértők szerint hiba 10 előtt bármit is csinálni

Jó hír mindenki számára: már tudományos bizonyíték is van rá, hogy reggel 10 óra előtt semmi értelme tevékenykednünk.

Végre bizonyíték is van arra, amit a szívünk mélyén mindig is tudtunk: reggel 10 előtt nincs élet. Sajnos ezzel a mély ösztönökben gyökerező felfogással nem ért egyet a társadalom, ezért sem az oktatás, sem a munkahelyek nem igazodnak ehhez az emberbarát időponthoz.

Ennek következtében azonban a természetes biológiai óránk nincsen szinkronban a napirendünkkel – ezért kialvatlanok vagyunk. Az iskoláskorú gyerekeknek napi 10 óra alvásra lenne szükségük, a kamaszoknak 9-10-re, míg a felnőtteknek  legalább 7-8-ra. Hát ki alszik annyit?

Az alvásszakértők szerint hiba 10 előtt bármit is csinálni

Persze erre még azt is mondhatnánk, hogy a megfelelő óraszám érdekében nem muszáj tovább aludni, elég csak korábban lefeküdni. Ha ez ilyen egyszerűen működne. Sajnos bizonyos időpontnál korábban egyszerűen nem tudunk elaludni, a szervezetünk nem kezdi el termelni az elalváshoz szükséges hormont, a melatonint, ezért hiába bújunk este hétkor ágyba – csak éberen hánykolódnánk benne.

Itt az ideje, hogy a világ vezetői meghallják a józan ész hangját: 10 órás kezdést mindenkinek!

Forrás: LifeHack

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top