Életmód

Rágógumiízű e-cigaretta csábítja az angol gyerekeket

Az ízesített elektromos cigaretták egyáltalán nem segítettek a leszokásban az angol társadalomban: sőt az édességeket idéző ízek fiatalokat tettek függővé.
Rágógumi ízű e-cigaretta csábítja az angol gyerekeket

Egy, a brit kormány által végzett felmérés szerint, az angol fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendenek az ízesített elektromos cigaretták. Míg 2013-ban 5 százalékkal, 2014-ben 8 százalékkal nőtt az e-cigit használók száma a 11–18 éves gyerekek között.

A piacon közel 8000 íz elérhető, így hát van miből válogatni a gyerekeknek: a legnépszerűbb ízek között van a rágógumi, a tejcsoki és a gyümölcsök.

A helyzet több okból is aggasztó: egyrészt mára tudjuk, hogy az e-cigaretta akár károsabb is lehet a sima ciginél, másrészt azok a gyerekek is rászoknak az ízesítések miatt, akik egyébként nem is dohányoztak.

A brit kormány ezért – a magyar kormány nemrég bevezetett szigorításaihoz hasonlóan – szigorúbb törvényekkel szabályozza az e-cigi árusítását.

Forrás: BuzzFeed

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top