Életmód

Magyar lány a vagina-szépségverseny győztesei között

Nos nem elírás. Valóban megrendezték a világ első vagina-szépségversenyét. És még örülhetünk is, hiszen egy magyar lány a dobogón végzett. A verseny célja azonban egészen más volt, mint csupán győzteseket hirdetni.

Elsőre azt gondoltuk, itt valami nagyon bizarr dolog történhetett. Aztán, megismerve a részleteket, el kellett ismernünk, a világ első vagina-szépségversenyének megrendezése logikus és zseniális ötlet volt.

Az amerikai Brian Sloan ügyvédi praxisáról mondott le, hogy férfiak számára készítsen szexjátékszert. Sloan találmánya, az Autoblow 2. egy belső mechanizmus segítségével úgy juttatja orgazmusig a férfiakat, hogy közben azoknak a kisujjukat sem kell mozdítaniuk. Mondanunk sem kell, az Autoblow 2. dollármilliókat hoz az exügyvéd konyhájára.

Bármilyen tökéletes és sikeres egy termék, idővel fejleszteni kell, hogy az érdeklődés, a kereslet továbbra is fennmaradjon. Éppen ezért Sloan cserélhető “szilikonhüvelyeket” tervezett a készülékre, a felhasználó így kedve szerint válogathat, hogy épp száj- vagy vaginanyílásba óhajtja behelyezni a péniszét.

Sloannak gondjai akkor akadtak, amikor azt kellett eldöntenie, mégis hogyan nézzen ki az Autoblow művaginája. Ekkor pattant ki fejében zseniális ötlete, a vagina-szépségverseny, ami ráadásul reklámkampánynak is igencsak hatásosnak bizonyult.

A vagina-szépségverseny első három helyezettjét 5000, 2500, illetve 1250 dollárral jutalmazta, akik cserébe vállalták, hogy róluk mintázhatja az Autoblow művagináit. Az indulók közeli képet készítettek intim testrészeikről, feltöltötték a verseny honlapjára, a közönség pedig szavazott.

A világ első vagina-szépségversenyére 182 nő nevezett a világ minden tájáról, de mindhárom dobogós európai lett: a 27 éves brit Nell hozta el a fődíjat, a 23 éves német Jenny lett az ezüstérmes, és legnagyobb büszkeségünkre egy 20 éves magyar lány, Anita lett a harmadik helyezett – írja a Hír24.

Olvashatsz még cikkeket a témáról az NLCafén

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top