Életmód

10 SMS-ben jutnak el a szexig az Y-generáció tagjai

Érdekes eredményt hozott egy felmérés, amely a fiatalok ismerkedési szokásait vizsgálta. Az kevésbé meglepő, hogy a randi-alkalmazások korában a harminc évnél fiatalabbak viszonylag hamar összegabalyodnak, az viszont érdekes, hogy ehhez a sokat temetett sms-t használják.

A Gallup 2014-ben végzett felmérést a 18-29 évesek ismerkedési szokásairól. Ebből az derül ki, hogy az – angolul millennialnak is nevezett – Y-generáció tagjai között ma már nem a telefonhívás számít elsődleges kommunikációs csatornának, ha egy laza randiról van szó. Ehelyett, meglepő módon a sokat temetett sms a választott módszer, több mint 50%-uk él ezzel az eszközzel. Összehasonlításként a 30-49 közti korosztály 47%-a, illetve az 50-64 évesek 26%-a ír sms-t egy-egy könnyed találkozás reményében.

“Az Y-generáció tagjai több dolgot is csinálnak egyszerre, így az egyes feladatokra külön-külön koncentrálnak – írja a Forbes a viselkedési minta pszichológiai hátterével kapcsolatban. – Számukra az érzelmek dekódolása külön nyűg. Ezért olyan kommunikációs csatornákat választanak, amelyek segítségével a leghatékonyabban érhetik el a céljukat – ha pedig egy csatorna bevált, azt fogják választani a későbbiekben is az adott feladat elvégzésére.”

Csupán 10 sms és mehet a buli!
Csupán 10 sms és mehet a buli!

Az Archives of Sexual Behavior című szaklap májusi számában megjelent egy jelentés, amely szerint az Y-generáció tagjai gyakrabban bonyolódnak szexuális kalandokba, mint a korábbi generációk. “A nyolcvanas évek végén az X-generáció tagjainak 35%-a szexelt egy-egy lazább randi végén, ezzel összehasonlítva az Y-generáció tagjai közül 45% tartozott ebbe a kategóriába, egy 2010-es felmérés szerint.”

Hamar a tárgyra térnek

A kutatók szerint ma a fiatalok teljesen tárgyilagosan beszélik meg, ha szexre készülnek, nincs sok szépítés vagy udvarlás, viszonylag hamar a tárgyra térnek.

“Minél fiatalabb egy randevú két résztvevője, annál kevesebb üzenetre van szükségük, hogy megbeszéljenek egy találkozót vagy akár annál többet is” – áll a kutatásban.

“A társadalom ma már egyre elfogadóbb a Tinderhez hasonló ismerkedő alkalmazások bináris igen-nem választási lehetőségeivel” – magyarázta Dr. Belisa Vranich klinikai pszichológus. “Persze ez nem azt jelenti, hogy az Y-generáció minden tagja ilyen könnyen a tárgyra térne, azonban a Tinderhez hasonló alkalmazások, amelyekben balra vagy jobbra kell húzni az ujjunkat a szimpátia, vagy az ellenérzés kifejezéséhez, ebbe az egyszerű mozdulatba sűrítette bele azt, ami korábban hosszasabb romantikus interakciót jelentett.”

A Mashable online magazin Dick Talens 29 éves New York-i vállalkozót említi példaként, aki egyszerre több nővel is kavar az OKCupid ismerkedő oldalon, a Tinderen és az sms-ek segítségével egyaránt. Talens azt állítja, hogy 10 üzeneten belül képes elérni, hogy már a szexrandi részleteiről legyen szó. Ennél több időt nem hajlandó ilyesmire szánni.

Még, hogy a mobil megöli a szexuális életet?!?
Még hogy a mobil megöli a szexuális életet?!?

 

Ezt a jelenséget a szakemberek “pszichoszexuális elhízásnak” nevezik. Christopher Ryan a Sex at Dawn című könyv szerzője szerint a “végtelen számú szexpartnerhez való hozzáférés” a médiában egyre gyakrabban emlegetett tömeges elhízásra emlékeztet.

“Az étvágy mindig is megvolt, csak a hozzáférésünk volt korlátozott – nyilatkozta Ryan a Vanity Fair-nek –, azonban ma a technológiának köszönhetően ezek a korlátok már eltűntek, és sok ember nehezen tudja kezelni ezt a szabadságot, habzsolni kezdik a szexpartnereket.”

Az Y-generáció tagjai azonban erre nem problémaként tekintenek, hanem úgy, mint a szexualitás időhatékony kezelésére. “Az ismerkedés ilyen jellegű gazdasági alapokra helyeződésének célja, hogy a legtöbbet hozza ki a lehetőségekből – mondja Talens, aki egyszerre akár hat nővel is flörtöl –, ez akár egy teljes állással is felérő munka lehet, szóval erre nem árt felkészülni!”

Az Y-generáció tagjai körében ma már annyira elfogadott a szexuális tartalmú üzenetek küldözgetése, hogy azok vannak kisebbségben, akik még sosem csináltak ilyesmit. A Statistic Brain felmérése szerint a 20-26 év közötti felnőttek 59%-a küldött már szexuális tartalmú üzenetet, míg 64%-uk kapott már hasonlót.

Talens szerint egyébként a tömörség a kulcs. Ha valaki 10 üzenetből akar eljutni valaki más ágyába, érdemes célratörőnek és egyértelműnek lennie. “Ha valaki túl sokat áradozik, vagy romantikázni akar sms-ben, elég hamar lúzernek fog tűnni” – teszi hozzá a cyber-Casanova.

A nők egyetértenek

“Ha szexelni van kedvem, akkor Tinderen elég egyértelműen fogalmazok” – írta a Mashable kérdésére a 25 éves New York-i Rachael álnevű felhasználó. “Ez általában olyanoknál működik, akik épp most jelöltek be, vagy akivel éppen beszélgetek. Ha valakivel már napok óta megy az oda-vissza üzengetés, valószínűleg nem elég bátor ahhoz, hogy elhívjon egy igazi randira, szóval az ő esetükben az is valószínűtlen, hogy egy spontán szex csak úgy beleférjen.”

Ami még fontos: nem kell úgy tenni, mintha egyik fél sem küldött volna egyértelmű üzeneteket az éjszaka közepén egy kis akció reményében.

“Ha kedd éjjel szexre vágysz és valaki rád ír, 99%, hogy neki is ugyanez a célja” – teszi hozzá Rachael. “Én inkább arra szavazok, aki már az elején szexuális utalásokat tesz, amiből aztán lehet pár forróbb üzenetváltás, mint olyasvalaki, aki megkérdezi, hogy mi a kedvenc filmem, hány testvérem van, hova jártam suliba, majd hirtelen már arra vált, hogy szopjam le….”

Ha esetleg nem lenne elég egyértelmű, Rachael pontosít: “ha valaki dugni akar, ne tegyen úgy, mintha érdekelné az életem, csak mondja meg, mit szeretne. Több értelme van megkérdezni, hogy mit szeretek a szexben, mint azt, hogy mit szeretek reggelizni. Ha úgy érzem, hogy sok a felesleges szövegelés, abból nem lesz szex, az tuti. Szerintem a korombelieknek elegük van abból, hogy mások mondják meg, mit illik, és mit nem illik, főleg, ha a saját szexualitásunkról van szó. A szex sokkal kellemesebb, mint otthon egyedül maszturbálni, ha pedig mindkét fél csak erre a fajta megkönnyebbülésre vágyik, akkor teljesen felesleges szépelegni meg utalgatni, és úgy tenni, mintha behatóan meg akarnánk ismerni a másikat.”

Őszinteség és hatékonyság

Bár az Y-generáció tagjai közül sokan hosszú távú kapcsolatra vágynak, könnyen elvesznek a buja üzenetek tengerében. Általánosan kijelenthető, nem baj, ha valaki a romantikus dolgok híve, az sokkal problémásabb, ha nem mondja meg őszintén, hogy mit szeretne.

A Mashable idézi a 31 éves New York-i Barbarát, aki önmagát romantikus lelkűnek tartja, ám, miután a nagyvárosba költözött, hamar rájött, hogy már az is jó kezdés, ha valaki kerek-perec megmondja, hogy mire vágyik. “Utálom, amikor egy pasi úgy tesz, mintha valami komolyat keresne, pedig csak ágyba akarna bújni velem.”

April Masini párkapcsolati tanácsadó szerint a gyors szexrandik egyik fontos kulcsa, hogy ne legyenek nagy elvárások a szexen kívül. “Az egy dolog, ha két ember összegabalyodik 10 üzenet után – mondja a szakértő –, de egy-egy ilyen kaland után hamar kiderül, hogy ki az aki a tündérmesékben hisz, és ki az, aki csak áltatja magát.”

Négy tipp a sikeres kalandokhoz

Rachael megosztotta a Mashable olvasóival négy jó tanácsát is, amelyeket érdemes lehet megfogadni, ha valaki csak könnyű kalandra vágyik:

  • Ne áltasd magad! Minden ilyen találkozóhoz úgy állj hozzá, mintha a másik embert soha többé nem látnád utána. Így elkerülhető a csalódás.
  • Figyelj a vészjelzésekre. Ha úgy tűnik, valamin nincs rendben, ne folytasd. Ha a másik fél furákat ír, vagy egyből a lakására akar hívni, gyanakodj. Elvégre egy férfi számára nem akkora megpróbáltatás, hogy felvegyen egy nadrágot, és egy külső helyszínen találkozzon veled.
  • Valaki tudjon róla. Lehet egy barát vagy egy rokon, a lényeg, hogy mindig tudja valaki, hogy kivel találkozol, és hova mész. Rachael általában elküldi az adott ember fotóját, nevét és címét valakinek, akinek számíthat a segítségére szükség esetén.
  • Ne feküdj le valakivel azonnal, ha stabil kapcsolatot keresel. Akkor feküdj le valakivel, ha szexelni szeretnél!

További cikkek a szexről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top