2015. Augusztus 25.

Mikor látja be az emberiség, hogy az esernyő zsákutca?

Nagyon esett az eső, és puhány biciklisként – megszakadt szívvel – azt gondoltam, villamosra szállok. Várok esőkabátban, az eső meg csak esik, begurul a villamos, próbálok diszkréten félreállni, hogy a leszálló tömeg ne belém ütközzön. Elég nehezen megy, mert sokan vannak körülöttem. Ugyanabban a pillanatban támadnak a leszállók, többségük azonnal nyitja is az esernyőjét, ahogy kilép a jármű ajtaján.

nlc

Mert ugye sokkal fontosabb, hogy EGYÁLTALÁN ne essen RÁJUK az eső, a frizura frizura maradhasson, a zakó vállára se kerüljön két csepp. Közben ott állok én, és például ilyen célok lebegnek a szemem előtt, hogy ne vágjanak fejbe még a legdizájnosabb darabbal sem, maradjon meg a látásom, ilyenek…

Mondjuk, nemcsak a megállókban zavarnak az esernyők, hanem a járdán is. Úgy érzem, hogy kéne valami esernyőprotokoll, hogy a lelkes esernyőhasználók fel legyenek készülve az olyan esetekre, ha szembejön egy esernyőtlen vagy netán másik esernyős ember. Mert ugye az a baj, hogy az esernyőre sokan mint valami speciális aurára tekintenek, ami mozdíthatatlan, a testük része, és hát helyet is csinál az embertömegben.

Mikor látja be az emberiség, hogy az esernyő egy zsákutca?

Az esernyő valójában nem jó semmire. Biztos van az a gyengéd, nyári zápor, ami teljesen függőlegesen esik pár percnél nem tovább. Na, az ellen megvéd, de egy rendes, kiadós városi esőtől egyáltalán nem ment meg, ugyanakkor tökéletesen alkalmas arra, hogy gyalogos- és utastársainkkal kölcsönösen akadályozzuk egymást.

Az esernyő idegesítő, mert