Életmód

Nem igaz, hogy minden magas sarkú kicsinálja a lábad, és minden lapos meg jó

Jó, persze nem mindegy, hogy milyen magas az a bizonyos magas sarkú. És a lapos cipők sem mindig egészségesek. Oltári jó tanácsok az Ízületőr szakértőitől, hogyan válassz jó nyári cipőt.
Az egészséges lábboltozat körülbelül 6-8 éves korra alakul ki a talpizmok aktív működésének eredményeként, vagyis a gyermekkori folytonos mozgás, futkározás, mezítláb mászkálás hatására. Ez az aktív lábhasználat azonban az évek előrehaladtával minimálisra csökken, a talpizmaink elgyengülnek, lábunk pedig különböző cipőkbe szorítva “éli” mindennapjait.
 

Szinte minden nőnek fáj a lába

A nagy melegben hódítanak a lapos papucsok, szandálok és flipflop cipők. Nem árt azonban tudnunk, hogy ezek mindegyike károsíthatja lábunk kis ízületeit és boltozatait. Mivel talpunk középső részét csak vékony kötőszövet borítja, alatta a csontok rendkívül érzékenyek. A lapos és vékony talpú lábbelikben járáskor folyamatos nyomása terheli az említett területet, amelynek következménye a nap végén jelentkező égő érzés és sajgó fájdalom.

A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a tűsarkúban, hanem a lapos cipőben is kialakulhat kényszeres lábtartás. Már a kezdődő lúdtalpnál is megfigyelhető, hogy a lapos cipőben a boka bedőlése fokozódik, ami először csak a térd “elcsavarodását” és a csípő “kitolását”, majd idővel fájdalom megjelenését is eredményezheti az érintett ízületekben.

Nem igaz, hogy a magas sarkú kicsinálja a lábad
Egy kis anatómia: Lábunk elsődleges feladata, hogy megfelelő, rugalmas alátámasztást nyújtson, és egyensúlyban tartsa egész testünket, akár egy helyben állunk, akár sétálunk vagy futunk. Ehhez kifinomult felépítésre van szükség, nem véletlen, hogy lábunk az egyik legkomplexebb szerkezettel rendelkezik egész testünk tekintetében is: 26 fő csont, 33 ízület, 19 izom és ín, továbbá 107 ízületi szalag alkotja. Egy építészetből vett példa segít bemutatni ezt a rendkívül összetett felépítést. Az épületeken a boltozat a legtökéletesebb “teherviselő” szerkezet, legmagasabb pontján a stabilitást fokozó zárókővel. Hasonló szerkezeti felépítés jellemzi lábunkat is. Mivel a test teljes súlya a láb boltozatain keresztül tevődik át a talajra, a láb csontjainak hosszanti és harántboltozatos szerkezete eredményezi az egészséges láb három ponton történő támaszkodását, ezzel biztosítva gerincünk rugalmas alátámasztását is.
 

Szintén jelentősen károsítja lábunkat, ha rendszeresen flipflop (vagy más néven vietnami) papucsot hordunk. Ezek a lábbelik ugyanis nem tartják meg sarkunkat, így viselésük közben lábujjainkat arra kényszerítjük, hogy úgymond megkapaszkodjanak a papucs talpában. Ennek hatására járásmódunk is megváltozik, ami hosszabb távon ízületi fájdalmakhoz vezethet a bokánkban, térdünkben, de akár a derekunkban is.

A csinos, ám kényelmetlen magas sarkak

Amikor járunk, testsúlyunk 1-1,5-szerese nehezedik talpunkra, futásnál pedig még ennél is több, testsúlyunk 3-4-szerese. Nem nehéz elképzelni, hogy milyen rosszat tesz lábunknak, ha ezt a terhelést nem egyenletesen elosztva kell elbírnia. Egy magas sarkú cipőben mindez a terhelés főként a lábujjakra és a harántboltozatra tevődik át, rövid idő alatt is jelentős fájdalmat okozva.

Így van ez a nyári magas sarkú szandálok esetében is, melyek szintén nem tesznek jót ízületeink egészségének. Az 5 centiméternél magasabb sarkú lábbelik instabillá teszik a bokánkat, megváltoztatják testtartásunkat, és eltolják testünk súlypontját, jelentősen túlterhelve ezzel térd- és csípőízületünket, valamint derekunkat. Magassarkúban “tipegve” a lábközépcsontok ízületeit túlterheljük, szalagjaink túlnyúlnak, aminek következtében gyorsabban kopnak, ami végül lábunk boltozatos szerkezetének megsüllyedéséhez vezet.

Azoknak, akik rendszeresen 5 cm-nél magasabb sarkú cipőt viselnek, hosszabb távon olyan következményekkel is szembe kell nézniük, mint a vádli izomzatának megrövidülése, térdízületi porckopás, a csípő hajlító izmainak rövidülése és állandósult kínzó derékfájdalom.

Azonban nem csak hosszabb távon okozhat gondot a magas sarkú és a teljesen lapos cipő viselése. Azáltal, hogy ezek a lábbelik megváltoztatják testünk súlypontját, csökkentik a rugalmas alátámasztást, és megbontják járásunk harmóniáját, egy hosszú nap végére gyakran okozzák a nyak- és hátizmok feszességét és fájdalmát.

Nem igaz, hogy minden magas sarkú kicsinálja a lábad, és minden lapos meg jó

A fájdalmas középút: platform, wedge

Sajnos az átmeneti megoldásnak tűnő magasított talpú cipők sem tesznek jót lábunknak. A platformcipők ugyanis lehetetlenné teszik a talp és a talaj közötti erőátadást, aminek az egyik oka az extrém magas sarokrész, másik pedig a rugalmatlan talp. A platformcipő talpszerkezete megakadályozza a talp gördülésének lehetőségét, azaz magát a harmonikus járást. A talp így minden egyes lépésnél “ütődik” a talajhoz, ami extrém nyomásfokozódást okoz a láb kis ízületeiben, ezért nem ritka a nap végére jelentkező talpi duzzanat.

A lábfájdalom, illetve az ezek miatt kialakuló ízületi bántalmak egyáltalán nincsenek korhoz kötve, a lábpanaszok és lábfájdalmak egyre fiatalabb korosztályban jelentkeznek. Talpizmunk gyengülése mellett ennek másik oka, hogy mi, nők, elsődlegesen nem a kényelmi szempontokat vesszük figyelembe cipővásárláskor, hanem leginkább a divatot igyekszünk követni. Sokszor választunk akár eggyel kisebb számú cipőt, mert “nem lehetett ott hagyni, és majd bejáratódik”, vagy kényelmetlen tűsarkút, mert “csak rövid ideig lesz rajtam, és olyan gyönyörű”.
 

Ezt az “ütközést” elsősorban a térdízület igyekszik tompítani, amellyel a térdízületben levő porcot éri túlterhelés, felgyorsítva így már fiatalon is a térd kopásos megbetegedéseinek gyakoriságát. Emellett a platformcipőben a sarokcsont extrém magas elhelyezkedése a bokaízület instabilitását és túlterhelését, a térdízület túlzott használatát, valamint az ágyéki gerinc homorulatának növekedését eredményezi, ami az említett ízületek fájdalmát okozza.

Hogyan és milyen cipőt válassz? Tippek az Ízületőr szakértőitől:

  • Magas sarok vagy lapos talp?
    • A legjobb megoldás az arany középút, az ideális sarokmagasság ugyanis 3-5 centiméter. 
    • Ha ragaszkodsz a lapos talpú cipőkhöz, használj talpbetétet, vagy válassz olyan modellt, amelynek vastagított a sarokrésze.
    • Amennyiben volt már lábpanaszod, mindenképpen kerüld a teljesen sima talpat, hisz az semmilyen alátámasztást nem ad a boltozatnak.
    • Ha egész nap magas sarkú cipőben kell lenned, a sarokmagasság semmiképp se legyen 5 cm feletti.
  • Milyen cipőt vegyél ma fel?
    • Próbáld végiggondolni, hogy az adott napon milyen terhelésnek lesznek kitéve ízületeid. Ülni fogsz, egy helyben állsz vagy egész nap rohangálsz?
    • Ha csak nem muszáj, ne viselj egész nap magas sarkú cipőt, inkább tartsd meg a különleges alkalmakra.
    • Ha mégis magas sarkúban indulsz el otthonról, vigyél magaddal kényelmes váltócipőt.
    • Ha nem tudsz lemondani a magas sarokról, akkor se viseld minden nap. Lehetőleg felváltva hordj magas sarkú és lapos sarkú cipőt!
  • Hogyan előzd meg a bütyök vagy a kalapácsujj kialakulását?
  • Kerüld a hátul nyitott cipőket, mert ezek járás közben a lábujjakat “kapaszkodásra” kényszerítik, ami hosszabb távon deformációt okoz.
  • Fontos, hogy a boltozatot tartó izmokat tornával is megerősítsd. Sajátíts el néhány könnyen elvégezhető gyakorlatot.
  • Hogyan vásárolj cipőt?
  • Lehetőleg délután menj cipőt vásárolni. A nap folyamán ugyanis a láb mérete egy kicsit megnő, és így a délután vásárolt cipő biztosan kényelmes lesz a nap bármely szakában.
  • Mindkét lábra próbáld fel a kiválasztott cipőt, mert előfordulhat, hogy az egyik valamivel nagyobb, mint a másik.
  • A felpróbált cipőben mindig járkálj egy kicsit. Figyeld meg, hogy lépéskor nem nyomja-e lábujjaidat a cipő eleje, nem tör-e, szorít-e valahol.
  • Várandósság idején nőhet egy kicsit a láb, és ez a baba megszületése után is gyakran megmarad. Cipővásárláskor vegyük figyelembe megváltozott lábméretünket.
  • Ne válassz túl szűk orrú cipőt. Ha szűk a cipő orra, akkor a lábujjak összetorlódnak, emiatt a középső ujj irányába tolódik minden ujj, ami kedvez a bütyök kialakulásának.
  • Ne válassz túl merev talpú lábbelit se. Ha ugyanis túl merev a cipő talpa, akkor viselése megváltoztatja a lábizmok dinamikáját, ehhez pedig egész testednek alkalmazkodnia kell.
  • Lehetőleg csak természetes anyagú, jól szellőző lábbelit válassz.
  • A szandálok nagyon vékony pántjai hosszabb viselés esetén szoríthatják a bokát vagy a lábujjakat, rontva a végtagok keringését.
  • Mit tegyél, ha már fáj a lábad?
    • Használj jó minőségű cipőbetétet. A megfelelő betét nem merev, hanem rugalmas, továbbá igazodik az aktuális terheléshez és a láb igénybevételéhez.
    • Sajátíts el néhány lábtornagyakorlatot, és kitartóan végezd minden nap.
    • Nagyon kellemes és pihentető, ha kis időre felpolcolod a lábunkat ülő helyzetben. Ügyelj arra, hogy a sarok magasabbra kerüljön, mint a térd, és a térdünk legyen kényelmes, nyújtott pozícióban.
    • Néhány perces hűtés jelentősen csökkenti a láb égő érzését vagy a duzzanatot, és serkenti a vérkeringést. Hideg-meleg vizes váltófürdővel szintén javítható a láb keringése.
    • Nyugtató hatása van, ha a zuhanyzást követően jégzselét használsz, vagy ha hűsítő krémet masszírozunk a lábunkba.
Ne feledd: Cipővásárláskor a legfontosabb, hogy ne csak szép, hanem valóban kényelmes lábbelit válassz! Fogadjuk meg az Ízületőr szakértőinek tanácsait, és még több – akár cipőválasztási – tanácsért kattints ide!
 

Olvasd még el ezeket is az Ízületőr szakértőitől!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top