Életmód

Azért vették őket feleségül, hogy vizet hordjanak

Az indiai vízhordó feleségek a férjük második, harmadik feleségei, akiket azért "tartanak", hogy naphosszat vizet hordjanak a család többi tagjának.

Az aszály sújtotta indiai falvakban évente akár 8 hónapon keresztül is szükség lehet arra, hogy a család valamelyik tagja mindennap elgyalogoljon a több kilométerre lévő vízforrásokhoz, és onnan hordja a vizet. Nem ritka, hogy a családfő ezt azzal oldja meg, hogy az első felesége mellé egy második vagy akár harmadik feleséget is szerez, akinek onnantól kezdve az a dolga, hogy naphosszat vizet hordjon. A jogai és a kötelességei nem egyeznek meg az első feleségével. A férj ugyanis kizárólag az első feleséggel osztja meg az ágyát, az ő dolga a gyermekszülés, a főzés és a tehenek fejése is. A vízhordó feleség ellenben kizárólag vizet hord, és nem részesül a családi javakból sem.

Azért vették őket feleségül, hogy vizet hordjanak

Vízhordó feleséget találni nem egyszerű dolog, hiszen ezt a szerepet a nők nem szívesen vállalják. Épp ezért általában özvegyekből, illetve olyan asszonyokból lesznek vízhordó feleségek, akiket ez első férjük elhagyott.

Az életük rendkívül kemény, ami az egészségi állapotukon és a külsejükön is meglátszik: sokan közülük meddővé válnak, és kopaszodni kezdenek, hiszen a fejükön cipelik a nehéz vizesedényeket.

A vízhordó feleségek sanyarú sorsát az oldhatná fel, ha minél több indiai faluba eljutna a vezetékes víz.

Forrás: Oddity Central

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top